A múltkor átnéztük, a könnyebb hangkarokba milyen hangszedők valók. Most közepes effektív tömegű és nehéz hangkarok állnak sorba a megfelelő hangszedőre vágyakozva. (A cikkben szereplő árak frissítve: 2023. 11. 29.)
Míg közepes effektív tömegű karból (11 – 15 gramm) legalább annyi van, mint könnyűből, a nehéz karok (>15 gramm) mára kiveszni látszanak. A modern lemezjátszók közül talán csak a MoFi hangkarok, amik kifejezetten nehezek, de a régiek között van pár elterjedt típus: egyes (főleg régebbi) Lenco, Dual és Thorens lemezjátszók karjai tartoznak ide. Vagy bármilyen olyan kar, aminek cserélhető a headshellje, és valami combos shellt választunk hozzá.
A közepes tömegű karok tipikus képviselői a Rega és Edwards Audio lemezjátszók karjai (kivéve az Edwards Audio TT6 9 grammos karját), az S-karos, cserélhető shelles lemezjátszók (pl. a Technics 1200-sorozat és klónjai, Pioneer PLX 500, Audio-Technica LP120X, stb), de az Origin Live, a Jelco, a Gold Note karjai, vagy a mai Thorens lemezjátszók TP82-es karja is ide tartoznak.
Könnyű, közepes vagy nehéz?
Nos igen, úgy hivatkozunk ezekben a cikkekben a hangkarok effektív tömegére, mintha mindenki ismerné a saját lemezjátszó karjának specifikációját. (A legtöbb ember a saját vércsoportját sem tudja fejből.) A cikkekben igyekszünk támpontokat adni, néhány népszerű és elterjedt kar típust besorolva, csak persze ezek a felsorolások soha nem lehetnek teljesek. A leghitelesebb forrás a lemezjátszónk/hangkarunk használati utasítása. Ha nem áll rendelkezésre, a neten szinte biztosan megtalálható.
Ha a gyár nem adta meg az adatot, érdemes ráguglizni (hangkar neve, típusa és az “effective mass” keresőszó). Néha előkerülnek titkos adatbázisok, illetve jó eséllyel találunk külföldi fórumot, ahol már korábban előkerült a kérdés, és valahogy megtalálták a választ. Vagy jó gyári kapcsolatokon keresztül, és onnan kiszivárogtatott adatokkal (mint a régebbi Jelco karok esetében), esetleg házilagos méréssel, de legrosszabb esetben is azzal a tapasztalattal, hogy milyen hangszedők váltak be egy adott karban.
Belépő kategória
Audio-Technica VM95E (23.990 ft)
Micsoda!? Hát már megint a Zöld Béka? De hát ő már egyszer szerepelt a könnyű karokba ajánlott hangszedők között! Hogyan kerülhet akkor közepes effektív tömegű, sőt nehéz karokba?
A magyarázat az ár, illetve az alacsony árral vállalt kompromisszumok. A könnyű karokba ajánláskor hangsúlyoztuk, hogy a legkönnyebb karokban épp csak kijön a még elfogadható 11-12 Hz rezonancia frekvencia, ami azonban úgy csökken az ideális 10 Hz felé, ahogy nő a hangkar effektív tömege. A 10 Hz-et a 12 grammos karokban éri el. Ha tovább nehezítjük a kart, még egy 16.5 grammos Thorens TP16 Mk2 karban is csak 9 Hz-ig csökken az eredő rezonancia frekvencia értéke, azaz 1 herznyire van az optimumtól, ami tökéletesen elfogadható. Ki van ez találva.
Ami a hangot illeti, csak magunkat tudjuk ismételni: “A legolcsóbb hangszedőtől nem várunk csodát, a VM95E is „csak” annyit tesz, hogy egyszerűen semmit nem hibáz el. Hallgatható, kellemes, levegős. Az árkategória miatt még szükségszerűen elnagyolt, szemcsés a hang, de a jó pillanataiban rengeteget megmutat a zenéből. A hangszedők Suzuki Swiftje: ha szűk a büdzsé, minden téren ésszerű kompromisszum.”
Ezen a ponton tegyük hozzá, hogy később egyszerű tűcserével továbbfejleszthető VM95EN-né, ami szélesebb sávszéleket, plusz dinamikát, szóval dögösebb hangot jelent. Akusztikus zenéken nem mindenkinek tetszik, ott egy kicsit nagyotmondó, természetellenes lehet, de pop-rock zenén előrelépés a Zöld Békához képest.
Titkos tipp igazi nehézfiúknak
Ha valaki kimondottan nehéz karba keres belépő hangszedőt, mondjuk egy Lenco L75-be vagy egy bumszlifejű Dualba, az jobban járhat az Audio-Technica XP-sorozatával, ami fillérre a VM95E árában indul (XP3). Ezek kifejezetten DJ-hangszedők, tehát alapvetően arra vannak kitalálva, hogy lehessen a lemezt visszafelé forgatni alattuk, mégse törjön ki a tűjük. A basszus nagy debella, a közepek és a magasok kemények, mint a kád széle. Csak semmi finomkodás, az erő velünk van. Ez sok műfajnak jól áll egyébként – reneszánsz motettákat és opera áriákat nyilván nem az XP3-mal kell hallgatni, de aki elektronikus zenékben utazik vagy törő-zúzó metálban, az némi aprópénzért már meg is érkezett. Az XP3 nagyobb testvérei, az XP5 és XP7 egyre finomabbak. Még mindig óriási a kimenő jelszintjük (azt a tekercs és a mágnes méretezése határozza meg), még mindig bírják a terhelést, de egyre alkalmasabbak több műfajra is.
Hifi kategória
Goldring E3 (52.990 ft)
A tradicionális angol hangszedő specialista pár évvel ezelőtti modellje. Egyszerű alkatrészek, bonded elliptikus tű, alu tűszár, a Goldring hagyományokhoz méltó finom mágneskör. Annak idején egy 12 grammos Rega-karban teszteltük, és eléggé bejött a telt, mégis finom hangzása.
Az E3 alapvetően meleg tónusú hangszer, ami úgy jön össze, hogy a mélytartománya eleve picit husibb a semlegesnél, a magas tartománya pedig egy kissé lekerekítettebb. Ugyanakkor ez nem jelent információ veszteséget: ha a magasak visszafogottak is, a kategóriában kifejezetten finomak, megvannak a színek, a térinformáció, az atmoszféra.
Nincsenek nagy kunsztok, fotelhez szegező demók, egyszerűen egy zenei hangszedő, ami a legtöbb műfajt hibák nélkül, lelkesen, finom meleg tónusban tolmácsolja. Ha számodra a zenehallgatás kellemes háttértevékenység, mondjuk olvasáshoz, meghitt családi beszélgetéshez, válaszd a Goldringot, pláne ha az átlagnál nehezebb hangkar van a lemezjátszódon.
Nagaoka MP110 (59.990 ft)
Kezdhetnénk itt is azzal, mennyire alap a hangszedő felépítése, bonded elliptikus tűprofil, alumínium tűszár – de amikor a mágneskörhöz érünk, egy pillanatra meg kell állnunk. A Nagaoka ugyanis MP-rendszerű hangszedő. Se nem MM, se nem MC – mind a két felépítés előnyeit ötvözi. Az MP/MI rendszerről itt írtunk bővebben.
Az MP110 évtizedes népszerűségének az oka, hogy a Nagaoka ráérzett, miért is kedvelik a hanglemezeket a gyűjtők, miért fizetnek súlyos ezreket azért, hogy fizikailag birtokolhassanak egy lemezt. Az MP110 megszólalása felkerekíti a fekete lemezek pozitívumait: bársonyos mélytartomány, barátságos, folyékony hangzás, természetes dinamika.
Hifi szempontból itt-ott bele lehet kötni és számonkérni holmi felbontást, részleteket meg mikrodinamikát, de valójában az egyik legszórakoztatóbb hangszedő a piacon. Van valami fesztelen, laza hozzáállása a zenéhez. Felvetted az elegánsabb cipődet a Müpába, de a koncert előtt azért lecsúszik egy Jack Daniels a büfében.
Ha mindenféle lemezt hallgatsz, de főleg pop-rock zenéket, és néha feltekernéd a volumét, a hifidtől pedig alapvetően azt várod el, hogy szórakoztasson, a Nagaokánál jobba aligha tudsz belenyúlni ebben az ársávban.
Audio-Technica VM95ML (71.990 ft) 
Inkább a közepes effektív tömegű karokhoz való hangszedő. A 12 grammos Regában vagy Edwards Audio TT5-ben úgyszólván optimális. Konstrukcióját tekintve a Nagaoka MP110 ellentéte: a mágneskör meglehetősen egyszerű, ugyanaz, mint a 20 ezer forintos Zöld Békában, ellenben a tűje kifinomult Micro Line csiszolást kapott.
A hangszedő-sorozatokon végzett tesztjeink alapján hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a motor (a mágneskör) felépítése fontosabb, mint a tűprofil, de azt azért be kell vallani, hogy az AT VM95ML meglehetősen ügyes hangszer, úgy ahogy van.
Magunk között egyszerűen csak a „legolcsóbb high-end hangszedőnek” szoktuk hívni, mert hangja a méregdrága MC-kre hasonlít. Elképesztően jól követ, belső barázda torzítás mintha nem is létezne, a kisebb karcok sem hozzák zavarba, a hangját pedig az a nyugodtság, nagyvonalúság járja át, ami tényleg az autó-árú csúcshangszedők sajátossága.
Nyilván megvannak a maga kompromisszumai, elvégre ki vásárolna százezrekért hangszedőt, ha egy 76 ezres AT mindent tudna. Amíg az ember finom zenét hallgat, a VM95ML csudajó. Jazz trió énekesnővel, vonósnégyes, akusztikus gitárok, hárfa szóló, népdalkórus – stabil alapok, részletek és finomság, természetes hangszerhangok. Pop-rock zenén viszont hiányzik valami vérbőség, egy kicsivel érezhetőbb lábdob, egy kicsivel zúzósabb gitár riffek. Oda kevesebb művészkedés kellene, több dög.
Ha esténként szívesen zárod ki a külvilágot a sztereó székben ücsörögve, elmerülve a zenében, miközben főleg akusztikus műfajokat hallgatsz, akkor a VM95ML-t ne hagyd ki a meghallgatandó hangszedők közül.
Audiofil kategória
Denon DL110 (129.990 ft)
A Denon hangszedő üzeme olyan, mint a Modern Talking. A mai napig létezik, de sok újat a nyolcvanas évek óta nem tett le az asztalra, az egykori nagy slágereiből él. A DL110 is évtizedek óta kapható, az első netes találatok a 90-es évek elejéről származnak. Mondjuk ami jó, azon nem is kell változtatni. (Ezt nem a popzenére értettem, kizárólag a hangszedőkre.)
Működési módját tekintve a DL110 egy HOMC, azaz High Output Moving Coil, magas kimenetű mozgótekercses hangszedő. A DL110 azért csak moderáltan magas kimenetű: 1.6 mV jön ki belőle, fele-harmada egy alap MM-nek, viszont három-négyszerese egy klasszikus alacsony kimenetű MC-nek. A való világ MM phono előerősítői persze elbánnak vele, ha amúgy nem túl zajos a rendszer.
Ami a hangot illeti, a DL110 kifinomult, semleges tónusú, az árához képest jelentős energiákat megmozdítani tudó hangszedő. Meg tud lendülni a hang, képes nagyobb tömegeket is érzékeltetni. Komolyzenére, sok hangszeres jazz-re várakozáson felül beválik, modern pop-rock zenén egy picit old school, lehetne hangsúlyosabb a mélytartomány legalsó oktávja, lehetnének frissebbek a tranziensei.
Hát a Denon DL103/DL103R?
Idén kerek hat évtizede (!) biztos ajánlás a nehezebb hangkarokba a Denon alacsony kimenő jelszintű MC-hangszedője, a 103-as, és annak evolúciós modelljei, például a most kapható 103R. Ezek elég spéci darabok: egyrészt ott a finom, kézműves MC-technológia, másrészt a létező legegyszerűbb kúpos tűprofil. Ami viszont nem bonded, hanem nude (tehát teljes egészében gyémántból csiszolják, ráadásul nem ipari, hanem természetes gyémántból).
Broadcast hangszedőnek indult, rádióstúdiókban használták, mert a viszonylag magas tűnyomás (25 mN) és a kúpos tű kombinációja garantálta, hogy nem fog élő adásban kiugrani a tű a Beatles-ből, illetve hogy az esetleges lemezhibákon is egy rombolóhajó határozottságával navigál keresztül.
A DL103-as alacsony kimenetű MC, illeszteni kell, tehát még gondolni kell egy elő-előerősítőre vagy illesztő trafóra. Ráadásul elég háklis erre az illesztésre, őfelségének különleges kívánságai vannak.
A DL103 rettenetesen „valamilyen” hangszedő. Brutális energiája és mélytartománya van, de a brutalitás másban is ott marad: nyersen, őszintén eléd tolja, amit a barázdában talál. A szférikus (félgömb) tűprofil nemcsak a lemezhibák felett száguld át, de néha a barázdák finomságait sem követi le, ezért rengeteg apró részlet elvész.
Több komoly lemezgyűjtő ismerősömnek van DL103-asa, és imádják. Viszont az is jellemző, hogy a legtöbbjüknek van más hangszedője is, hogy cserélgetni tudjanak.
Nagaoka MP150 és MP200 (149.990 és 189.990 ft)
Amolyan kétpetéjű ikrek. Genetikájuk ugyanaz, csak egy dologban különböznek: az MP150 tűszára alumínium, az MP200-é pedig boron. Ja, és szándékosan eltérően öltöznek, nehogy összekeverjék őket. A kisebb Nagaoka neonzöld hacukában pompázik, a nagyobbik hupililában.
A működési elvük ugyanaz, mint feljebb az MP110 esetében volt, ezek is Moving Iron / Moving Permalloy hangszedők. Gyakorlatilag azonban semmi más nem azonos az MP110-zel. Nem csak, hogy a hangszedőház karbonszál-merevítést kap és erősebb az alkalmazott szamárium-kobalt mágnes, de még a kimenő tüskék is spéci bevonatúak. (Ezért nem lehet egy MP110-esből egyszerű tűegység-cserével tökéletes 150-est vagy 200-ast kikelteni.)
Persze a legnagyobb különbség az MP110-hez képest a tű: ezek is elliptikusak ugyan mindkét nagyobb változatban, de immár nude elliptikusok (a teljes tűt gyémántból csiszolják ki). A tűszár az MP150 esetében az UT-58 jelű aluötvözet (a létező legmerevebb alumínium, aminek a merevségét speciális kezeléssel duplázzák meg), az MP200 esetében pedig a hangszedő guruk fétise, a bór (pontosabban bór-ötvözet), aminek a lényege, hogy extrém könnyű és extrém merev.
Az MP150 hangja hasonlít az MP110-ra, megvan a rokonság, de azért az ár megduplázása, az alkalmazott technológiák meghozzák az eredményt. Az MP110 amolyan csiszolatlan gyémánt, az MP150 viszont már nagyon is csiszolt. Ugyanolyan lelkes és laza az előadásmódja, és ugyanolyan kellemesen melegek, telítettek a hangszínei, de közben minden paraméterében „eggyel jobb.” Ahol feltűnően nagy a különbség, az a magas tartomány felszabadulása és kitisztulása. Itt már bőven beszélhetünk térinformációról, színekről, a zene folyékonyságáról.
Az MP200 bór-ötvözet tűszára ehhez még a finomságokat teszi hozzá. Ahogy az ujjak hozzáérnek a kifeszített bőrhöz az ütőhangszereken, ahogy a megpendített gitárhúrok rezegnek, ahogy egy orgonasíp hangja bejárja a szobát. A basszusa feszesebb és pontosabb, de talán kevésbé hangsúlyos.
Ha csak a 150-est és a 200-ast halljuk, minden alapvető hasonlóság mellett a 150-es inkább „hifisebb”, dögösebb, a 200-as meg talán „high-endesebb”, cizelláltabb. A két hangszedő között a hangkarunk tömege is orientálhat: más az engedékenységük, így az MP150 inkább a közepestől a nehezebb karokig tartó szegmensben érzi jól magát, az MP200 pedig fordítva, inkább a közepestől lefelé, a könnyebb karokig. (13.2 illetve 15.8 CU 10 Hz-en.)
Goldring 1042 (194.990 ft)
Ha nem lenne elég a dilemma a két Nagaokával itt fentebb, gyakorlatilag a nagyobb Nagaoka árán itt van a Goldring MM-ek csúcsmodellje, a Fritz Gyger S tűprofillal felvértezett Goldring 1042. Az FG-S profil a legkomolyabb csiszolások egyike, eleve pici a mérete (és így minimális a tömege), ráadásul már-már extrém módon Line Contact, csak egy vékony pengeél ér a barázda falához. Érzékeny is a pontos geometriára.
Az első benyomások nem lesznek pozitívak: a csomagolás béna, mindenhol sorjás (csak meg ne vágjuk a kezünket), a hangszedőt kiszerelni a gyári rögzítésből csak trükkösen lehet, aztán beszerelni a hangkarba meg pláne.
Utána viszont kisimulnak a ráncok. A 1042 már egy 12 grammos Rega karban is csodásan érzi magát, de igazából a még nehezebb karokban bontakozik ki a tudása.
Nem véletlen, hogy a saját lemezjátszóm 13.4 grammos karjában is ő az egyik állandó hangszedőm. Annak idején részletes tesztet is szenteltünk a hasonló árú Nagaoka MP200-nak és Goldring 1042-nek, ahol a szentencia az lett, hogy bár mind a két modell komoly, teljes értékű, a high-endet alulról birizgáló hangszedő, a Nagaoka inkább dögösebb, lendületesebb, a Goldring ellenben levegősebb, részletezőbb.
Tudom ám, hogy nehéz a döntés – ezért kell elkérni a tesztpéldányokat.
Még feljebb
Gold Note Donatello Red (349.990 ft)
A hangszedő-ajánló első részével együtt is mindössze pár nemzet tudott hangszedőket delegálni: számottevő a japán fölény (Audio-Technica, Nagaoka, Sumiko, Shelter), rajtuk kívül az USA (Grado, MoFi), Dánia (Ortofon) és a britek (Goldring) jutottak még szóhoz. És akkor most az olaszok: a Gold Note olasz cég, és ma már teljes hifi rendszereket kínálnak, de – kevesen tudják – egykor kifejezetten az analóg audióval indítottak, és hangszedőik is házon belül készülnek. (Kivéve persze a tűket, amik a japán Namikitől származnak.)
A zászlóshajó Gold Note hangszedő ára közelebb van a 3 millához, mint a kettőhöz, de szerencsére földközeli árakon is hozzá lehet jutni Gold Note hangszedőhöz. A Donatello Red magas kimenetű MC-hangszedő, 1.8 mV kimenő jellel – azaz simán MM phono fokozathoz lehet csatlakoztatni. Ordibálni biztos nem fog, de egy tisztességes phonót azért kihajt.
Dúralumínium hangszedőház (a repülőgépipar egyik fő alapanyaga), titán/alumínium tűszár, elliptikus tű, 10 és 18 gramm között optimális hangkar párosítás (eredő rezonancia 9 és 11 Hz között) – ez a hangszedő tényleg bármivel szívesen párosodik.
És hát gyönyörű. Már maga a csomagolása is gusztusos fém doboz, amit ha kinyitunk, először egy Enjoy (’Élvezd”) felirat jelenik meg előttünk. A hangszedőház fényezése selymes vörös – akár szívdöglesztő Valentin-napi ajándék is lehetne.
Gyors, precíz és robbanékony a megszólalása, ez egyértelműen a modern hangszedők iskolája. Ugyanakkor képes a zenét megtölteni érzelemmel – hiszen olasz, ráadásul Firenzéből. Van egy ikonikus fénykép, mindig az jut az eszembe a Donatello Redről: egy kigyúrt, tetkós, szakállas, baseball-sapkás pasi tart gyengéden a karjában egy csecsemőt, és elolvad, ahogy a szemük találkozik. Ilyen a Donatello Red is: harmonikusan erőteljes, macsó, de ahogy Yo-Yo Ma csellózik, az valami földönkívüli élmény.
Mivel a precíz beállításra viszonylag érzéketlen, a Donatello Red az egyik legjobb hangszedő a Regákba és minden olyan karba, ami képes komoly hangszedőket kiszolgálni, de a geometriája (VTA/SRA, azimuth) nem állítható. Szintén első számú ajánlat az unipivot karokba, amelyek – működési elvükből kifolyólag – az egyszerűbb csiszolású tűknek adnak biztonságosabb barázdafogást.
MoFi Mastertracker (308.990 ft)
A cikk közlése előtt felmerült a kérdés, szabad-e belemenni 300 ezer forint feletti hangszedők dicséretébe, vagy intézzük el azzal, hogy ennyi pénzért már minden hangszedő nyilván tök jó, legfeljebb a karakterük különbözik. A MoFi Mastertracker esetében pedig külön fejtörést okozott, hogy merjünk-e ennyi temérdek pénzért egy közönséges MM-hangszedőt ajánlani.
Ugyanis a Mastertracker MM-hangszedő, bár azok között feltehetően a létező legdrágább. A belsejét és a micro line tűt Japánban gyártják, de a spéci, egyetlen alumínium tömbből forgácsolt, különlegesen csillapított hangszedőházat már az USÁ-ban, és értelemszerűen az összeszerelés is ott történik. A tervezés itt is Allen Perkins (Spiral Groove) kézjegyét viseli, mint a MoFi lemezjátszók körül annyi minden.
A Mastertracker-nek két MC-s tulajdonsága van, az egyik, hogy a tűje nem cserélhető (ha elkopik, kedvezően beszámítják a régi hangszedőt az újba), a másik pedig a hangja. Tudja az árkategória MC-inek felbontását, finom kontúrjait, és ehhez páratlan jelenlétérzetet, valóságos dinamikát, holografikus térérzetet ad hozzá. Ha például énekhangot kell ábrázolnia, különösen otthon érzi magát. De nem jön zavarba a nagyobb hangtömegektől sem, erőlködés nélkül, jelentős tartalékokkal mutatja meg, milyen amikor egy szimfonikus zenekarban vagy egy jazz big band-ben (vagy egy metál bandában) mindenki egyszerre fortissimo húzza vagy fújja vagy üti vagy pengeti – a Mastertarcker a legsűrűbb zenei szövetet is éles vadászkésként tárja fel.
Ezen a szinten már nyilván ki kell szolgálni egy ennyire finom hangszedőt, de a megfelelő partnerekkel (futómű, hangkar, phono erősítő) a Mastertracker végállomás lehet.
Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az i.szekeres@lemezjatszok.hu címre. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon. Csatlakozz lemezjátszós tematikájú tanácsadós, megbeszélős csoportunkhoz is a Facebookon.
