Amikor azt hitted, már nem nagyon tudnak újdonságot mutatni neked hangkarilag, akkor jön Soulines Igor, és mutat egy olyat, hogy percekig nézed, mi micsoda rajta, és miért.
Minden hifi eszköz közül valószínűleg a hangkarok piaca a legkisebb: tudjuk, hogy eleve az analóg audió is a kevés kiválasztottak sportja, de még ők is ritkán vesznek hangkart külön. Kicsi a kereslet, és ezért kicsi a kínálat is. A képlet általában az, hogy a komolyabb lemezjátszó-gyártók hangkarjait külön is meg lehet venni, például az Edwards Audio, a Gold Note, a Rega vagy akár a Project is árulja a karjait külön termékként.
A Soulines lemezjátszók eddig hangkar nélkül kerültek forgalomba: a gyártó háromféle kardeszkát mellékelt a lemezjátszóhoz, ezekkel pedig a legtöbb elterjedt hangkart használni lehetett. Az egyik legnépszerűbb választást a japán Jelco karok jelentették, de 2020-ban a Covid elvitte a céget.
Igor Gligorov egyébként már a tízes években is gondolkodott saját hangkarban, egy prototípust annak idején saját szemmel is láttam. Ennek a lényege az volt, hogy rendkívül kevés, éppen ezért rendkívül bonyolult formájú fődarabból állt, amiket aztán rendkívül bonyolultan lehetett csak előállítani, és ami miatt a kar rendkívül sokba került volna - többe, mint egy Soulines Kubrick futómű. Ez a projekt így tehát félre lett téve.
A Jelco sajnálatos kiesése viszont arra ösztönözte Igort, hogy újra elővegye a kérdést. Belekerült ugyan egy pár évbe, de mostanra érett meg a termék a gyártásra és a forgalmazásra.
Röviden a lényeg a Soulines KiVi M3 hangkarról: 9”-os delrin karcső, unipivot csapágyazás (de milyen!), állítható VTA és azimuth (de hogyan!), fityegő ellensúlyos antiskating, 15 gramm körüli effektív tömeg, a Rega karokkal megegyező geometria és csereszabatosság, 950 ezer forintos listaár.
Ha az ár megpillantása után esetleg mégsem csuktad be az oldalt, köszönjük, egyben szeretettel üdvözölünk a high-end audio világában!
A csúcs audio soha nem volt olcsó, most meg pláne nem az, de az árért olyan mérnöki átgondoltságot, kreatív műszaki ötleteket, olyan kidolgozást és persze főleg olyan hangminőséget kapsz, hogy nem sajnálod már, mennyit kellett robotolnod érte.
Miért KiVi és miért M3?
A Soulines termékek kezdetben ugye mindenféle híres emberekről voltak elnevezve, de ez már változóban van. A KiVi meg teljesen más koncepció, a Ki és a Vi Soulines Igor két (fiatal felnőtt) gyerekének családi becenevéből származik.
Az M3 pedig egyfajta evolúciós szám, Mk III, azzal az apró különlegességgel, hogy az M1 és az M2 változatok sohasem kerültek forgalomba, egyszerű prototípusok, "vázlatok" maradtak a piacképes M3 előtt.
A tervezői filozófia egyszerű volt: a hangkarnak illeszkednie kell a Soulines Kubrick (és a hamarosan érkező új lemezjátszó-sorozat) kinézetéhez, ezen kívül pedig akkor jó, ha „nem csinál semmit,” hagyja a hangszedőt érvényesülni.
A „semmit se csinálást” nem olyan egyszerű előállítani, a KiVi M3 hangkar esetében például kell hozzá egy különleges unipivot csapágyazás. Az unipivot rendszerről már írtam a blogban korábban. Akkor is kiemeltem, hogy ez a megoldás a hangminőségről szól, nem a praktikumról: az egy csapágyponton feltámasztott kar a hagyományos csapágyakhoz társított összes nehézséget (pl. csapágy súrlódás, csapágyak rezonanciája) kiküszöböli, cserében a kar csetlik-botlik az ember kezében, amíg csak a barázdába érkező tű nem stabilizálja a rendszert. Amennyire zseniális az unipivot csapágyazású hangkarok hangja, annyira sokakat idegesít ez a billegés.
A KiVi M3 csapágyazását Igor „hamis unipivotnak” nevezi, a pivot pont (a csapágyhegy érintkezési pontja) ugyanis egy delrin csészébe szorított három kis edzett acél csapágygolyón támaszkodik fel. Ez a megoldás meghagyja a kar szabad mozgását, ugyanakkor stabilizálja is azt. A KiVi M3 meg tudja csinálni, amit kevés másik unipivot kar: felemelés után pontosan ugyanoda engedi vissza a tűt. Stabilitás: pipa. Kézben mozgatva érzésre nincs számottevő különbség a KiVi unipivotja és egy hagyományos csapágyazású kar között
A karcső elkeskenyedőre esztergált delrin rúd, ami utólag van precízen átfúrva a kábeleknek. A karcső és a csapágyház felső része egy tömbből lett kiesztergálva. Ezt a bonyolult formát tökéletes minőségben előállítani nem egyszerű, nem is olcsó, cserében ez a megoldás a hagyományos, a csapágyházhoz valamilyen módon utólag rögzített karcsövekhez képest lényegesen merevebb. Mivel a delrin nem fog berezonálni, elmaradnak az alumíniumból vagy más fémötvözetekből készült karcsövekre jellemző becsörgések, torzulások.
Míg a csapágyház felső része folytonos a könnyű delrin karcsővel, az alsó rész nagy tömegű - alumíniumból készül. Ehhez az alkatrészhez csatlakoznak a laterális (oldalirányú) stabilizátorok, illetve hátulról az ellensúlyok tengelye. (Majd mindjárt látjuk, hogy több is van ellensúlyból.) A delrin felső részt és az alumínium alsó részt merev kötéssel rögzítik egymáshoz. Ez a konstrukció az egyszerű fizikai tehetetlenség elvén képes kiegyensúlyozni és stabilizálni a kar körüli tömegeket. Az esetlegesen fellépő káros rezgéseket a rendszer elvezeti a hangkartól, nem engedi, hogy azok visszaverődjenek a hangszedő irányába.
De ugyanilyen fontos, hogy a könnyű felső rész és a nehéz alsó rész kombinációja az egész hangkar mozgó részeinek súlypontját a csapágypont alá viszi, pontosan a lejátszott hanglemezzel egy magasságba, lehetővé téve a zavartalan barázdakövetést.
A hangkar végén az ellensúly is trükkös. Összesen négy ellensúly jár a karhoz, ezek közül mindig egy-egy párat kell alkalmazni a hangszedő saját súlyától függően. Az ellensúlyoknak ugyanakkora az átmérőjük, de más a vastagságuk, így a tömegük is. Az egyszerre használt két ellensúly közül mindig a nagyobbikat kell először felszerelni és egészen a csapágyház közelében rögzíteni. A kisebbik egyensúllyal lehet ezután beállítani a megfelelő tűerőt. Az, hogy az ellensúly nagyobb része a csapágyhoz közel helyezkedik el, tovább stabilizálja a rendszert.
Nyugi, a használati utasításban részletes táblázatban szerepel, mekkora tömegű hangszedőkhöz melyik súlyokat kell használni, illetve a csomag része egy digitális tűmérleg is, ami a lemez síkjában képes a tűnyomást megmérni.
Hogy ne legyen egyszerű, van még egy plusz súly a kar végén, egész közel a csapágyhoz. Ez az úgynevezett „azimuth egyensúly,” egy fixen rögzített pozíciójú, de a tengelye körül elforgatható és rögzíthető, félkör alakú tárcsa, aminek a finom elforgatásával lehet a tű (szemből nézett) merőlegességét beállítani – ahogy elforgatjuk a félkör alakú súlyt, megváltozik a tömeg eloszlása a tengely két oldalán, és ezzel tudjuk finoman hangolni az azimuthot. (A középső állásában azért finom retesz van, hogy ha elpiszkáltuk, középről tudjuk újra kezdeni.)
A függőleges karcső rozsdamentes acélból készül. A lemezjátszóhoz rögzített, alumíniumból készült gallérjában 10 óra és 2 óra magasságában egy-egy M4-es csavarral rögzítjük. A cső emelésével- süllyesztésével állítjuk be a kar magasságát.
A kar túlvégén, a headshellnél egy félkör keresztmetszetű alumínium betétet illesztettek a karba, ebbe futnak bele az integrált headshell csavarjai, szendvicsbe szorítva a karcső falát. A headshell alumínium ötvözetből készül forgácsolással, homokszórás után vastag szinter réteget kap, ami szintén a káros rezgéseket hivatott csökkenteni. A karcsőbe integrált alumínium betét egyben földelő pólusként is szolgál, ami képes összegyűjteni a hangszedő közelében megjelenő rádiófrekvenciás vagy elektromágneses zavarokat, és a földelőkábelen keresztül kivezetni azokat.
Az antiskating egyszerű megoldású, á la Project: cérnaszálon hintázik egy kis súlyocska, 0.5 grammos pontossággal állítható azzal, hogy merre vezetjük el. A cérnaszál egy rudacskához van rögzítve, ami a csapágyházból pontosan a pivot ponttal egy síkban nyúlik ki. Mivel az antiskating-erő éppen itt hat a karra, nem tud csavaró hatást kifejteni rá.
Már csak a kábelezésről nem volt szó. Először is, a karkábelek, amelyek a hagyományos karoknál folyton változó ellenerővel akadályozhatják a kar mozgását, ahogy a tű halad előre a barázdában, itt másképp vannak elvezetve, ráadásul mélyen a pivot pont alatt futnak át a függőleges karcsőbe, így minimalizáva ezt a hatást. A kar tövében hagyományos, öt pólusú DIN hangkar csatlakozó található, kivéve az új Soulines TT9 lemezjátszóval együtt árult változatot, amiből a hangszedősaruktól indulva ugyanaz a kábel fut ki, a végén RCA-csatlakozókkal és persze földelő kábellel.
Ami a kar használhatóságát illeti, a geometriája megegyezik a Rega karokkal. A karcsapágy-tányércsapágy távolság 223 milliméter, a rögzítés is csereszabatos a modernkori Rega karokkal. Mivel ez a geometria viszonylag elterjedt (a Regán kívül más gyártók, így az Origin Live, a Roksan, az Edwards Audio, a Funk Firm vagy az Acoustic Signature is használják), sok lemezjátszóra csak fel kell dobni az új kart. A korábbi Soulines lemezjátszókhoz is járt Rega karbázis. Más lemezjátszókhoz persze kardeszkát kell készíteni. A KiVi-hez jár sablon, ami segít a megfelelő kardeszka kivitelezésében.
Az effektív tömegről Igor csak annyit specifikál, hogy >15g, azaz viszonylag nehéz karról van szó. Biztos, ami biztos, itt a nehezebb karokba való hangszedő ajánlóm.
Élőszóban Igor azért érzékeltette, hogy mindenféle hangszedőkkel végigtesztelték a hangkart, és még közös kedvencünk, a kifejezetten könnyű karokra specializált Audio-Technica AT33PTG/II (18 CU@10 Hz) is virgoncan érezte magát az elvileg nehéz karban.
Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az i.szekeres@lemezjatszok.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.
