Az internet korában a mindenféle lemezjátszós fórumok, és különösen a Facebook-csoportok tele vannak fals információval a lemezekkel és a lemezjátszókkal kapcsolatban. Kiválogattunk pár durva tévedést a legelterjedtebbek közül.
- Sebességmérő applikációk telefonra
Az utóbbi idők fejleménye, hogy a különböző lemezjátszós csoportokban okostelefonos képernyőmentések terjednek, rajtuk nagy méretű szám valahol 32 és 34 között. A lemezjátszók tulajdonosai hencegnek, ha ez a szám éppen 33.33, és kétségbeesett kérdésekkel ostromolják társaikat, ha nem.
Többféle applikáció is létezik okostelefonokra, amikkel a lemez lejátszási fordulatszámát mérni lehet. Ezek a mérések sajnos nem pontosak. Nemcsak a lemeztányér forgását mérik, hanem egyben a telefon beépített szenzorainak pontosságát is. Ezek márpedig nem igazi műszerek, nem mérőeszköznek lettek tervezve.
Tovább rontja a pontosságot, hogy a méréshez a telefont ráhelyezzük a tányérra. A telefon eleve nehezebb, mint a legnehezebb hanglemez, de nagyobb baj, hogy nem tudjuk pontosan középre helyezni. Szóval kiegyensúlyozatlanságot is fog okozni.
A sebességmérés legpontosabb módszere még mindig a mérőlemez jelének elemzése, ennek hiányában a stroboszkóp tárcsa (pláne ha pontosan 50 Hz-ről tudjuk a megvilágítását táplálni).
Minél alacsonyabb a tűnyomóerő, annál kevésbé kopik a lemez és a hangszedőtű
Nem feltétlenül van így. Pedig milyen logikusan hangzana. Ha kicsi erővel nyomódik a tű a barázdába, kevésbé is koptatja, hát nem?
Hát nem. Az optimális tűnyomást a hangszedő gyártója határozza meg, leginkább a tű felfüggesztésének engedékenysége alapján. Az ugyan alapvetően igaz, hogy az alacsony tűnyomás valamivel hosszabb életet garantál a tűnek és a lemeznek is - de csak a gyári tartományon belül.
Ha a gyárilag javasolt tűnyomás alá megyünk, nemcsak a hangminőség romlik, a tű is elkezd „verődni” a barázdában, és ez több kárt tud okozni, mint a magasabb tűnyomás.
- CD-lemez és hasonló barázda nélküli lemezek antiskating beállításhoz
YouTube videókból árad: az antiskating erőt be lehet állítani, ha barázda nélküli felületet játszunk le, például egy videó lemezt, egy maxi lemez üres oldalát, vagy akár egy CD-t.
Ez nincs így. A skating erő (ami ellen fel kéne építeni az antiskating erőt) a barázdában keletkezik. Függ a barázda helyétől, a lemez anyagától, a kivezérléstől – de az biztos, hogy egy barázda nélküli műanyag korong nem szimulálja a barázdát.
Természetesen a sima műanyag felületen bóklászó tűre is hatnak mindenféle fizikai erők, de ezeknek közük sincs a skating erőhöz. Ki lehet balanszírozni egy hangszedőt, hogy barázda nélküli lemezen ne mozduljon a tű a lemez közepe felé, csak ennek nem sok köze van az antiskatinghez.
- 180 grammos lemez
A 180 grammos lemezek eredendően jobban szólnak, mint a hagyományos, könnyebb (100-150 grammos) lemezek - gondolják sokan, hiszen a lemezeken fel van tüntetve, hogy audiophile pressing. A 180 grammos lemezek valóban vastagabbak a legtöbb hagyományos lemeznél, de ennek csak annyi jelentősége van, hogy a vastagabb lemez nehezebben vetemedik. (Láttunk azért már karón hullámos varjút.) A barázdák mélysége pontosan ugyanakkora, kialakításuk pontosan ugyanolyan, mint a többi lemezen.
Persze minden tévhitnek lehet valóság alapja: a vastagabb lemez nehezebben jön rezgésbe, ennek akár pozitív hatása is lehet a hangzásra.
- Technics 1200/1210 Mk2, mint kizárólagosan DJ-lemezjátszó
A klasszikus Teka virtigli DJ-lemezjátszó, diszkókban a helye – szól a tévhit. Valójában a 1200/1210 (ezüst/fekete változat) őse nagyon is szobai lemezjátszóként kezdte a pályafutását, de bizonyos tulajdonságai miatt broadcast (rádió) felhasználásra is megfelelt, mint relatív olcsó alternatíva a stúdió lemezjátszókkal szemben. Innen pedig már csak egy lépés volt, hogy a klubok világa is felfigyeljen a készülékre.
Miután kiderült, hogy a felhasználók egy része kifejezetten profi, az új kiadások már őket célozták az extra szolgáltatásokkal (pitch control, barázda megvilágító lámpa). A szobai zenehallgatáshoz tényleg nem fontos a plusz-mínusz 8 százalékkal elállítható sebesség, de a bitang jó motor, az extrém rezonancia csillapítás, a mindent lekövetni képes kar (szkreccselni speciel nem sok mással lehet) és az egy mozdulattal cserélhető headshell iparági sztenderddé tették.
Ami jó egy diszkópulton, az nem lesz rossz a szobában sem: a nagy Teka a hifi rendszerben is elképesztő PRT-t tol (Pace, Rhythm and Timing – nincs jó magyar megfelelője, talán tempó, ritmus és időzítés, de ez elég bénán hangzik). Aki pop/rock műfajban utazik, az akár high-end rendszerben is alapozhat egy Tekára.
- Hangszedő tévhit 1: MC hangszedőt mindenkinek
Ha valaki a legjobbat akarja, vegyen egy mozgótekercses (MC) hangszedőt. Annál jobb nincs is. OK, Boomer ;-)
A hetvenes-nyolcvanas években (az előző évszázad hetvenes-nyolcvanas éveiben) tényleg az MC-hangszedők voltak a csúcson. Ennek az volt az oka, hogy az eleve csak kézzel gyártható MC-k kapták meg a legfinomabb fejlesztéseket, legyen az a komplikált tűprofil, vagy a spéci anyagból készült tűszár.
A csúcs hangszedők között ma is felülreprezentáltak az MC-k, de az a szint ott kezdődik, amennyiért ma emberek autókat vesznek. A pár tízezer forintos MC-k nem feltétlenül jó vételek: a mindenképp drága kézműves technológiát egyszerű tűszárakkal és tűkkel párosítják. Ennek nincs sok értelme. Inkább egy tisztességes MM (vagy MP), mint egy butus MC, amihez még ráadásul egy elő-előerősítőt vagy trafót is illeszteni kell.
- Hangszedő tévhit 2: Shibata tűprofilt mindenkinek
Minél összetettebb egy hangszedőtű profilja, annál jobban fog szólni. Gyakran igen, persze, hiszen ezért küszködnek velük a gyémántcsiszolók, de az eredmény függ a hangkartól, a lemezjátszótól, és főleg ezek beállítási lehetőségeitől.
Az összetett profilok kényesek arra, hogy pont a barázda közepén legyenek, és pont olyan szögben, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Az egyik legfinomabb profil, a Shibata csiszolás különösen kényes erre. Ha a lemezjátszónk karján csak a tűnyomást és az antiskatinget lehet állítani, más paramétereket nem, akkor maradjunk az egyszerűbb profiloknál. Egy finom elliptikus tű is meglepően sokat tudhat, és nem túl kényes a beállításokra.
Meglátásom szerint a VTA-t, azaz a függőleges letapogatási szöget, póriasabban mondva a „hangkar dőlését” mindenképpen tudni kell állítani (tipikusan a karbak emelésével-süllyesztésével), ha komolyabb tűprofilokat nézegetünk. A tényleg finom, drága tűket akkor válasszuk, ha a karon a VTA-n kívül az azimutot (a shell/hangszedő oldalirányú dőlését) és az antiskating erő nagyságát is finoman állítani lehet, továbbá van időnk is és kedvünk is kísérletezni ezzel. (Vagy mérőlemezünk és megfelelő műszerezettségünk.)
- Ma már nem készülnek jó lemezjátszók/hangszedők
A ma kapható lemezjátszók, hangszedők vackok, bezzeg régen még volt anyag a készülékekben!
Hm, az idő mindent megszépít. Azt is, amit nem kéne.
Kezdjük ott, hogy régen sem volt minden fenékig high-tech, és az olcsóbb készülékek ugyanúgy tele voltak műanyaggal, ugyanúgy nyávogtak, ugyanúgy belsőbarázdatorzítottak, sőt, pont ugyanúgy faragták a barázdákat, mint a mai alsópolcos, és valóban vacak példányok.
Csak azok nem élték túl az elmúlt évtizedeket. Ha mégis megbújtak egy padláson, ma inkább „de cuki!” felkiáltással kerülnek a Vaterára.
Ami lemezjátszók fennmaradtak, azok tipikusan a középkategória készülékei, vagy attól feljebb. Aki járt mostanában hifi szervizben, az tudja: mára azért ezek sincsenek túl jó bőrben, hegyekben állnak a javításukat még egyáltalán elvállaló műhelyekben. Lehet ábrándozni, hogy bezzeg a jó kis japán hifitorony-lemezjátszókban „volt még anyag” - de mára azt is elcsámcsogta az idő kérlelhetetlen vasfoga.
A mai középkategóriás készülékek egyáltalán nem rosszabbak, mint a régiek – már csak azért sem, mert rengeteget fejlődött a sorozatgyártás precizitása (ipari robotok, szevasztok!), az elmúlt évtizedekben pedig új anyagok és technológiák jelentek meg. Egy 100-150 ezer körül számlával, garanciával megkapható mai készülékről semmi okunk feltételezni, hogy 30-40 év múlva ne működjön ugyanolyan tökéletesen, mint ma egy 30-40 éves elődje. A drágább, komolyabb lemezjátszók pedig aztán végképp pariban vannak a régi legendákkal.
- A NAD 5120 igazi audiofil lemezjátszó
Vó’t valamikó’.
Leginkább a szocializmus utolsó éveiben, amikor azért, és csak azért vált referenciává, mert más audiofil irányultságú lemezjátszót egyszerűen nem lehetett Magyarországon kapni, legalábbis nem volt a boltok állandó kínálatának része. A fiatalabbak kedvéért: a boltok nagyjából ugyanazt árulták az egész országban, és jó esetben néhány hifi készülék is volt az iparcikk szaküzletek polcain a táskarádiók, hajszárítók és merülőforralók mellett.
Érthető, hogy a magyar Hifi Magazin elkezdte referenciának használni, hiszen cseszlovák gyártású volt, ennek megfelelően olcsón be lehetett szerezni, és mindenkinek jutott belőle, nemcsak pult alól, nemcsak protekcióval. Persze a Hifi Magazin is úgy gondolta, hogy gyári állapotában azért nem elég acélos a készülék, úgyhogy a bemutatót követő évek egyik visszatérő témája volt a NAD modifikálása. A lemezjátszó gyári Tesla hangszedőjét nem is használták a teszteken, sem az eredeti lapos kart.
A NAD izgalmas készülék volt a maga idejében (az a hangkar és az ő rögzítése, óh!), de a keleti blokkon kívül nem vált belőle legenda. A gyenge mezőnyben tényleg jól szólt, de a NAD-kultusz 2020-ban már kissé anakronisztikus, pláne hogy az egyszerű anyagok miatt csúnyán öregedő készülékről van szó. A ma elérhető, immár 30-35 éves NAD-okat megfáradt rugók (függesztett váz), kikráteresedett tányér csapágy talp, a kar tűcsapágyainak kopása, kontakthibák, megbízhatatlan motorok, elfáradt sebességváltó mechanika jellemzik.
- Faragasztó
A YouTube-on vannak videók, ahol faragasztóval kenik be a lemezt (direkt nem linkelek!), aztán amikor megszáradt, egy mozdulattal letépik az így keletkezett réteget. Ez elvileg minden koszt kiszed a barázdákból.
Azt nem tudjuk, a koszt sikerül-e eltávolítani, az mindenesetre biztos, hogy a faragasztó nem jön le egyben teljesen, hátrahagy a barázdák aljában kis leszakadó darabokat. Mikroszkóp alatt ezek remekül szemrevételezhetőek. A baj ott kezdődik, hogy lejátszás közben ezek a vékony szálak feltekerednek a hangszedő tűjére, és lejátszás közben rá is égnek, hiszen a magas nyomás miatt a barázda és a tű között 100 fok feletti hőmérsékletek uralkodnak. A ráégett faragasztó maradványok eltávolítása komplikált, ha egyáltalán lehetséges.
A lemezek megtisztításának egyetlen helyes módja a vákuumos leszívással működő lemeztisztító berendezés. A tiszta lemezeket utána – ha szűz antisztatikus belső borítóba kerülnek vissza, és szakszerűen tároljuk – már az is meg tudja óvni, ha közvetlenül a lejátszás előtt és után (!) antisztatikus kefével megtisztítjuk őket.
Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.
