Analógia

Szeretjük az LP-ket.

Lemezjátszók, amiket szívből ajánlunk

2025. április 28. 20:46 - Szekeres István

Best of lemezjátszók 2025

305ewn698p831.webpMár lassan hat éve is annak, hogy 2019-ben feltettem ide az első összeállításomat az általam leginkább ajánlott lemezjátszókról. Aztán 2022-ben új Best Buy csapatot hirdettem, mert három év alatt sokat változott a piac.

Azóta, a poszt-covid időszakban drasztikusan megnőttek az alapanyagok árai, különösen az elektronikai iparban, ráadásul ez már a magas infláció időszaka volt, így gyakorlatilag havonta kellett az árakat frissíteni a cikkben.

2025 májusára ráadásul több korábban ajánlott készülék ki is esett a csapatból: nem gyártják, nem forgalmazzák már.

Ideje volt új Best Buy listát összeállítani.

Gondolkoztam azon, mi legyen a 100 ezer forint alatti kategóriával. Három évnyi kőkemény inflációval ezelőtt még volt egy lemezjátszó, amit feltétel nélkül ajánlani tudtam ötszámjegyű összegért. Ez a modell, az Audio-Technica LP2X sajnos kifutott, utóda harmadával drágább, de nem lényegesen jobb.

Szerencsére találtam egy új készüléket ippeg 100 ezres alatt, amit tulajdonképpen ajánlani tudok. Persze amit az ember "tulajdonképpen ajánl," azt tulajdonképpen nem ajánlja. Szóval öt számjegyű összegért csak a definíciót kicsit lazán kezelve lehet teljes értékű új lemezjátszót venni.

Szintén bajban voltam az "audiofil automata" kategóriával is. Érzem a mindennapokban, hogy igény van a hangminőségre kihegyezett, de teljesen automata működésű lemezjátszókra. Három éve is már nehezen találtam ajánlható készüléket, idén sem könnyű a dolgom. Maradjunk annyiban, hogy a friss ajánlat kimaxolja az automata lemezjátszó kategóriáját. Ha én gyártanék lemezjátszókat, ebbe a szegmensbe fejlesztenék.

A harmadik dolog, amin el kellett gondolkoznom, az ajánló felső árhatára volt. 2019-ben még adekvát volt az 1M forint, 2022-ben ebbe már nehezen fértünk bele (az árlista tetején már csak futómű volt, hangkar nélkül), 2025-ben pedig sehogyan sem, úgyhogy a felső határ idén már 1.5M forint. 2025-ben tehát másfél milka felett engedem el a vásárolni szándékozó kezét azzal, hogy bármit meg lehet venni, már csak ízlésbeli különbségek vannak. Tessék egy kereskedővel konzultálni.


Belépő kategória

 

Audio-Technica LP70X BT - 99.990 ft (Audio-Technica VM95C hangszedővel)

abojbezjegnbfyzmzgvsjq-1920-80_jpg.webp2022-ben itt még egy olyan AT-készüléket tudtunk ajánlani, ami gyakorlatilag bármilyen hangszedővel kompatibilis volt, mert állítható volt a tűnyomás és az antiskating. Az LP2X kifutott, az utóda, az LP3XBT jelentősen drágább lett, de szerencsére az Audio-Technica pont a régi LP2X helyére lőtte be ezt az új modelljét, az LP70X-et.

Az LP70X konkrétan ugyanazt a mechanikát használja, mint az egykori LP2X és az LP3XBT, viszont a tűnyomóerő és az antiskating fix, ezeket rugókkal állítják be. Szerencsére az LP70X gyárilag az AT VM95C hangszedővel jön ki, amit egyszerű tűcserével (VM95E, VM95EN, VM95ML, VM95SH) mégiscsak lehet fejleszteni. A belépő kategóriában jelentős előny, hogy képes Bluetooth-on csatlakozni, hiszen a célközönség tipikusan az első lemezjátszója előtt már valamilyen BT kütyün hallgat zenét. És persze az LP70X lényegesen pofásabb, mint az LP2X vagy az LP3X valaha voltak.

Szóval ez vár most 100 ezer alatt: plug'n'play üzembehelyezés, Bluetooth csatlakozás, teljesen automatikus működés, beépített phono fokozat, bizonyos fokú fejleszthetőség (kimenő jelkábel, hangszedő tű az AT VM95- sorozaton belül, külső phono csatlakoztathatósága, lemezalátét).

Bekötöttük egyébként a nagy rendszerünkbe a kis Audio-Technikát, mielőtt kiment volna ez az ajánló: a sok milliós rendszeren is teljesen vállalhatóan szólt, nem nyávogott (!), volt alja és volt teteje. Amikor kicseréltük a tűt a nude elliptikus változatra (VMN95EN) (azért ez plusz 52 ezer forint plusz költség, ami ebben az árkategóriában hatalmas), képes volt a finomabb hangszedőtűt is kiszolgálni.

Tökéletes kezdő lemezjátszó, amit kicsit később fogunk kinőni, mint kevésbé fejleszthető társait. És elég jó ahhoz, hogy képes legyen megszerettetni a lemezhallgatást.

De mi van 100 ezer alatt?

 

Abszolút semmi.

Értsük jól: a lemezjátszás drága hobbi. Amikor egy akciós hanglemez is simán 7-8 ezer forint, egy menő japán nyomat pedig adott esetben simán 20 ezer fölé mehet, akkor a lejátszón nem érdemes spórolni.

Ha a költséghatékonyság a lényeg, inkább hallgassuk a zenéket Spotify-on, de tényleg. A 100 ezer forint alatt kapható új lemezjátszók általában rendesen elnagyoltak, primitív hangszedőkkel, brutális tűnyomással, antiskating nélkül, és így rossz esetben meg is rongálják a lemezeinket. A divatcikkek általában ártalmatlanok, de a filléres lemezjátszók nem ilyenek, azok speciel gyilkolnak.

A kispénzű lemezbarátoknak tényleg nem marad más, mint egy használt készülék. Alapvető tudnivalók:

1) Minél egyszerűbb egy készülék, annál jobb eséllyel maradt használható állapotban. Kifejezetten kerüljük az automata lemezjátszókat.

2) Nem a márkanév és valami 40 éve íródott teszt számít, csakis az állapot.

3) Mindenképpen gondolkozzunk egy új hangszedőben. A kopott, sérült tű rongálhatja a lemezeinket.

Részletesebben itt foglalkoztunk a használt lemezjátszókkal, itt pedig a tűkopás problematikájával.

Fiio TT13 - 119.990 ft (Audio-Technica AT3600L hangszedővel)

s-l960_1.jpg

Először is, ami fémnek látszik a készüléken, az tényleg fémből készül, beleértve a készülékház felső lapját is. A készülék tömege másfélszerese az AT LP70X-nek. Másodszor, tud olyan kunsztokat, amire a konkurencia mintha nem is gondolt volna: nemcsak full automata működésű, de tudja az ismétlés funkciót is, állítható a csatorna egyensúly (balance), jár hozzá távirányító (start/stop/repeat), és lelőtte azt a poént, amit szerintem a kezdő készülékeknek már régen tudniuk kellett volna, annyira kézenfekvő: a lemeztányér sejtelmes LED-megvilágítását, ráadásul ezt is a távirányítóról szabályozhatóan. (Khm, vegyük észre a finom szarkazmust.)

A hangját nyilván keretek közé szorítja, hogy a szokásos Hanpin mechanika dolgozik benne, hangszedője pedig egy beragasztott AT3600LC - a hangszedőcserés fejlesztés tehát kizárva, de a 3600-ashoz az Audio-Technica már gyárt filléres, elliptikus tűs upgrade cseretűt (ATN3600LE - 12.990 ft). Csatlakozni Bluetooth 5.2-vel tud, de rendes RCA kimenete is van.

Az alumínium készülékház fontos a hangminőség miatt (rezonancia kontroll és zavarvédelem), és alighanem az is jót tehet a hangnak, ha a gyári, beépített tápot kiváltjuk a Fiio precíz egyenáramú külső tápegységével. (Ez utóbbi mondjuk jelentős kiadás a lemezjátszó árához képest, 65 ezer forint.)

Persze így sem lesz audiofil lemezjátszó, azok ma már lényegesen drágábbak, de kezdő lemezjátszóként teljesen új szín a piacon. Ha a Fiio az esetleges későbbi lemezjátszóihoz is azzal a fejlesztői komolysággal közelít majd, amivel az első lemezjátszójához, még felfordulást okozhat a piacon.

Audio-Technica LP120X - 149.990 - 173.990 ft (Audio-Technica VM95E hangszedővel)audio-technica-turntables-audio-technica-audio-technica-at-lp120x-usb-turntable-silver-29553973428322_2.webp

Ez már kompromisszumoktól mentes lemezjátszó: állíthatóak a lábai, azaz könnyű vízszintbe helyezni, cserélhető a kimenő kábele, finoman működik a karliftje, és minden fontosabb dolog beállítható (tűnyomás, antiskating). Még cuki kis barázdamegvilágító lámpája is van.

A megépítettsége a kategóriában fölényes. Ahogy a 80-as évek japán direct drive lemezjátszói kihúzták mostanáig, műszaki alapjaiból ítélve a 120X is jó eséllyel lemezjátszó marad a következő 30-40 évben. Létezik kétféle színben, ezüstben és feketében, Bluetooth-szal és anélkül is.

Azt hiszem, ez az az alap lemezjátszó, ahonnan minden komolyabb lemezgyűjtőnek illene elindulnia.

Audio-Technica LP140XP - 216.990 ft (Audio-Technica XP3 DJ-hangszedővel)

g057140xpb-o-other1_orig.jpgTitkos tipp, hiszen maga az Audio-Technica DJ-lemezjátszónak szánta. Ezért is van az, hogy a gyári hangszedője egy DJ-modell, és lemezalátét helyett egy slipmat jár hozzá. Viszont így hajlamos elkerülni a figyelmét azoknak, akik a "keverő" szóról valami konyhai eszközre asszociálnak, nem a zenére. Pedig a 140-esnek olyan megoldásai vannak, amik miatt a hangminőséget kedvelő audiofileknek is szívesen ajánljuk.

A kistesó LP120X-nél negyedével nehezebb, a motorja nyomatéka több mint a duplája, a hangkar magassága állítható. A készülékház a sok műanyag helyett fém ötvözeteket használ a kritikus pontokon. A lemeztányérja csillapított. (Egy kicsit.)

Furcsa, hogy az is az előnyére válik, amivel kevesebb: nincs beépített phono fokozata, sem digitális kimenete. Ezek a szolgáltatások hasznosak lehetnek a kezdő szinten, de ahogy valaki feljebb lép, egyre kevésbé van ilyenre szüksége, mert alap, hogy külső phono erősítőt használ. Az LP120X tuningja is úgy kezdődik, hogy egy műszerész kiköti a felesleges elektronikákat, mert a kapcsolók még akkor is benne maradnak a jelútban, ha az elektronikák egyébként ki vannak kapcsolva.

A gyárilag szerelt hangszedő alapvetően DJ-felhasználású, arra van kitalálva, hogy elviselje, ha visszafelé forgatjuk a lemezt a tű alatt. Érdemes komolyabb "szobai" hangszedőre cserélni, a 100-150 ezres kategória sem túlzás.

Ezen a ponton emlékezzünk meg az Audio-Technica szobai lemezjátszójáról, az Audio-Technica LP5X-ről, ami érezhetően, bő 10 százalékkal olcsóbb a 140-esnél. Előnye még, hogy a saját hangszedője (AT VM95E) rögtön hadra fogható és később tuningolható. A nyomatékosabb motorja és a hangkar magasságállítása komoly érvek az LP140 mellett. És az LP140XP-ből nem kell kikötni a nem használt erősítőfokozatokat, ez pedig tovább közelíti az árakat.

Ha a nappaliba inkább passzol a letisztult LP5X, esetleg használnád a beépített phono elektronikát vagy a digitális kimenetet, azzal is jó vételt csinálsz, hiszen eleve olcsóbb, és nem kell azonnal rendes hangszedőre és lemezalátétre költened. Remekül lehet tuningolni is.

Ha viszont bevállalod az LP140XP barokkosabb kinézetét, és hajlandó vagy pluszban fizetni rendes hangszedőért és lemezalátétért, a végén még jobb hangot kaphatsz.

Automata audiofil kategória

Thorens TD102A - 309.990 ft (Audio-Technica VM95E hangszedővel)

20200910_thorens-td-102-a-nb_06_72_1.jpg

Kell egy teljesen automata lemezjátszó is az audiofil készülékek közé, mert sokan vannak, akiknek létszükséglet az automatika: a szemük vagy a kezük már nem a régi. Sajnos nem sok készülék jöhet szóba, mert full automata mechanikát gyártani nem egyszerű. Őszintén szólva egyik 300 ezer körüli automata lemezjátszótól sem jöttem izgalmi állapotba, amivel eddig összefutottam, de talán még ez a Thorens fedőnevű, egyébként a Yahorng által gyártott lemezjátszó áll a legközelebb ahhoz, amihez az audiofil kategóriában szokva vagyunk.

A TD102A mechanikája hasonlít az AT LP70X-ben és a Fiio TT13-ban látottakhoz, de részletmegoldásaiban túlmutat azokon (pl. nem két, hanem három csavar tartja a motort, a közlőkerék vastagabb és szemre precízebb). A hangkar különlegessége a karbon (-mintás) karcső, és az integrált, nem levehető, ellenben szépen kidolgozott headshell.

A hangszedő a lassan iparági sztenderddé váló Audio-Technica VM95E, ami egyszerű tűcserével tovább fejleszthető, de tetszés szerinti más hangszedő is beszerelhető. Legalábbis amíg az optimális tűnyomóerő 20N körül van: az antiskating ugyanis fix, és nyilván a gyárilag szerelt hangszedőhöz optimalizált.

Bár a Thorens automata lemezjátszója se nem igazán olcsó, se nem igazán audiofil kivitelű, a full automata kategóriában mégis a leginkább ajánlható. Amíg a 69 ezer forintos VMN95ML (Microline) cseretű aránytalanul drága lehet az AT LP70X árkategóriájában, itt nagyon is értékarányos fejlesztés.


Audiofil kategória

 

Project X1B - 379.990 ft (Project Pick-It S2 hangszedővel)

x2-turntablewhite_20f3d3ae-a509-4f37-8083-7845492840f2_grande_1.pngA világ legnagyobb lemezjátszó gyártója sokáig az alapmodelljeit ragozta minden mennyiségben, de pár éve náluk is megjelentek az audiofileknek szánt modellek. Az X1-ben nincs semmi világmegváltó ötlet, csak rendes anyagokból rendesen össze van rakva. Az eredmény egy kifejezetten kellemes hangú lemezjátszó, ami az audiofilek kezdő analóg műsorforrása lehet, egyfajta 2025-ös Rút Kiskacsa: azzal a különbséggel, hogy az X1B szemre egyáltalán nem rút, sőt. 

A plinth vastag (3 centis) HDF lap nyolc rétegű fényezéssel (ez igenis hallatszik egy lemezjátszó hangjában), a lemeztányér 2 centis akril, a hangkar egy minden paraméterre, így VTA-ra és azimuthra is állítható, újgenerációs karbon-alu szendvics szerkezet. A tápegység egy beépített Speed Box, azaz a kisebb Project modellekhez külön tartozékként árult upgrade külső tápegység.

A hangszedő oké, egy Project logóval átmatricázott Ortofon, kezdetben megteszi, de nem nő fel a lemezjátszóhoz, érdemes cserélni.

A típusjelzésben a B-betű a szimmetrikus (balanced) kimenet meglétére utal. Hogy mennyire szükségszerű egy belépő audiofil szintű lemezjátszóban a szimmetrikus kimenet, arról hamarosan önálló anyagban értekezünk. Alapvetően nem nagyon, de a Project saját, új generációs, szimmetrikus bemenetű phono erősítőivel elég jól lehet MC-hangszedőket párosítani úgy, hogy az MC-zés egyik nagy hátrányát, a zaj érzékenységet elegánsan kivesszük a pakliból.

Van innen még felfelé, az X2-es nagytestvér nagyon is érdekes készülék, a plinth és az akril tányér is vastagabb, a plinth immár 5 centis, a tányér 3, ráadásul az egész készülék fél arasszal szélesebb. A kar a hosszabbik, 9 collos karbon-alu szendvics szerkezetű, az X1-esénél sokoldalúbb rezonancia kontrollal ellátott kar. Csakhogy hangszedő nélkül is pont másfélszer annyiba kerül (569,990 ft), mint az X1B hangszedővel.

Nyilván az X2 a kompromisszumoktól mentesebb változat, de a konkurencia mesterkedéseit is figyelembe véve a bomba vételt mégis az X1 jelenti.

Roksan Attessa - 449.990 ft (Roksan Dana hangszedővel) roksanatessatt.jpg

Forintban félmilliónál húzódik egy természetes lélektani határ, de amikor épp 500 ezer nyomja a zsebünket, némi piaci űrt találunk. A Roksan Attessa egy picivel a határ alatt marad, pedig rendkívül érdekes szerkezet.

Először is, a Roksan márkanév meglehetősen értékes Turntabliában - a 90-es évek elején a Roksan Xerxes volt az a lemezjátszó, ami meg tudta szorítani az akkor egyeduralkodó Linn Sondek LP12 hegemóniáját. Persze az Attessa a Xerxes hírnevének aprópénzre váltása egy plug'n'play audiofil lemezjátszó formájában, aminek értékelhető beépített phono fokozata és teljesen használható gyári hangszedője is van. A gyári Roksan Dana hangszedő valójában egy Audio-Technica VM520EB lesz a specifikációja (na meg a kinézete) alapján - le a kalappal, ilyen minőséget még ezen az árszinten is ritkán mellékelnek lemezjátszókhoz.

Az Attessa fő nevezetessége mégis a hangkarja, ami a kategóriában szokatlanul unipivot rendszerű kar, ráadásul bolondbiztosra megcsinálva, mint annak idején a szegény megboldogult Edwards lemezjátszókban. A lemeztányér alu donga közé fogott üvegtányér, rajta a Roksan ikonikus R-Mat nevű lemezalátéte.

Kortárs módon kinéző, közben hangminőségre optimalizált, műszakilag kreatív, jól felszerelt komplett lemezjátszó az Attessa, ennyiért jobbat nehéz elképzelni. A hangszedő később egyszerűen fejleszthető az AT 500-as sorozat cseretűivel. 

MoFi Studiodeck - 639.990 ft (hangszedő nélkül)

mofi_electronics_studiodeck_turntable_angle_high_right.jpgA finom, visszafogott európai és japán lemezjátszók után valami amerikai. Az utolsó csavarja is odaát készül. Böszme és súlyos, mint egy Cadillac. A genetikája nagyon rendben van, apukája Allen Perkins, aki az ennél tízszer drágább Spiral Groove lemezjátszóiról lett híres.

10 collos alu hangkar, majdnem 2 kilós delrin lemeztányér, a HRS (Harmonic Resolutions Systems) által direkt ide tervezett, elül-hátul különböző csillapítású lábak, tömör alu inzert. Atomstabil kivitelezés és működés-érzet, ahogy ezt korábbi bemutatónkban már körülrajongtam.

A hangja, mint a kinézete: egy cseppet sem visszafogott. Karakterisztikájának lényege a hangszerek testének érzékeltetése, miközben a finomságok sem vesznek el. Kombinálja egy Technics SL1200 kirobbanó dinamikáját, basszusának súlyát, folyékonyságát a jobb audiofil lemezjátszók felbontóképességével. Az egyik Studiodeck-vásárló ügyfelünk Sztravinszkij felvételeket gyűjt, és még mindig hetente ír rám, éppen melyik lemeztől lett libabőrös.

Project X8 - 749.990 ft (hangszedő nélkül)

pro-ject-x8-evolution-dio-furner_2.webp

Már korábban utaltunk rá, hogy a Projectnél megtanultak komoly lemezjátszókat gyártani. Az X-sorozat minden darabja telitalálat - már túlléptek a belépő kategóriák kényszerű kompromisszumain, de még nem kell százezreket fizetni egy-egy nüanszért, legyen az műszaki megoldás vagy éppen a hangminőségben egy fél lépés előre.

Ahogy az ember tanulmányozza az X8 specifikációját a "kistestvér" Project X2 mellett, nem talál ordító eltérést, talán csak egyetlen paraméterben: a súlyban. Az X8 bizony másfélszer akkora tömegű, mint a kistestvér, ami kisebb részben a méretesebb testnek, nagyobb részben pedig a lemeztányérnak köszönhető. 

Az X8 lényege a több mint 5 kilós, marással és forgácsolással készített és gyönyörűre polírozott fém lemeztányér, aminek a belsejében ráadásul lágy műanyag ("termoplasztikus elasztomer") betét gondoskodik a rezonancia mentességről - meggyőzően. A csapágyazás inverz, a csapágygolyó kerámia, a dögnehéz lemeztányér mágneses alátámasztás segítségével forog szinte teljesen súrlódás nélkül. A hangkar a külön is megvásárolható Project EVO 9 CC Carbon: mint a neve is mutatja, karbon karcsővel, de tömör alumínium csapágyblokkal.

Az extrém tömegű, mágnesesen alátámasztott, csillapított lemeztányér és a könnyű, de merev hangkar kombinációja elképesztő lendülettel képes megszólalni. A megfelelő hangszedővel és phono erősítővel (és persze felvétellel) párosítva döbbenetes energiákat tart tökéletes kontrollban, miközben természetesen, színezetlenül szárnyal.

A csomagban együtt vásárolható Ortofon MC Quintet Blue hangszedő tip-top választás, ha valaki főleg pop-rock zenét hallgat. (Klasszikus zenéhez, dzsesszhez, vokális műfajokhoz vannak azért jobb ajánlataim.)

Technics SL-1200GR - 799.990 ft (hangszedő nélkül)

technicssl1200grkozvetlenmeghajtasulemezjatszo3.jpgMit keres itt egy DJ-lemezjátszó, aminek két klónja negyed- ötödáron is itt kelletti magát a lista elején? 

Kedvenc példám egy hangszedőcsere utóélete. Hoztak egyszer hozzám egy klasszikus Technics SL-1200 Mk2-t hangszedőcserére. Meg akartam lepni a tulajt, miközben meghallgattuk, minden rendben működik-e. Levettem az Mk2 sima gumialátétjét és feltettem egy olyan, több tízezer forintos tuning alátétet, ami a legtöbbször bolondot csinál a gyári alátétekből. Csakhogy most mindenki az eredetit hallotta jobbnak, velem az élen.

Teljesen hihetetlennek tűnt, hogy egy abszolút nem is az audiofileknek szánt lemezjátszó tervezésénél esetleg meghallgatásos próbával választották ki a lemezalátétet. Nem szokás. Korábban is tiszteltem a "nagy Tekát," de az affér után annál is jobban.

Az Mk2 persze 2010-re kiforgott, és mostani idők Mk-i (jelenleg éppen az Mk7) őszintén szólva a nyomába sem értek. Anyaghasználat, műszaki tartalom, és persze ezek miatt a hang sem.

A Technics viszont tovább csiszolta a legendát, így született meg az 1200G (G, mint Grand), mint über-Teka (1.8M ft), és némileg közérthetőbb változata a GR.

Alighanem ez a GR a korabeli Mk2 utóda. Kicsit még ügyesebb a motorja, a vezérlése (és egyelőre nincsenek pótolhatatlan alkatrészei), és például már cserélhető a jelkábele. A csillapítása, ami szobai körülmények között kevésbé kritikus, szintén legalább az Mk2 szintjén van - 1.2 kilóval nehezebb a GR, igaz a G meg még további 8 kiló....

Igen jó lemezjátszó a GR Teka, de talán a szokásosnál is egyszerűbb megmondani, kinek való: elsősorban basszusjátszó képessége kiemelkedő, így olyan zenéken brillírozik, amik a mélytartomány mennyiségére és minőségére építenek. Akusztikus zenékre vannak jobb készülékek, de elektronikára vagy hard rockra nagyjából itt a pózna vége. (Továbbmászni veszélyes.)

High-end kategória

 

Soulines TT9 - 1.299.990 ft (hangszedő nélkül)

chant-libre-20250131163919.jpgA mai hifiben a finommechanika szerepe visszaszorult: lassan az új gyártású CD-játszók is eltűnnek a boltokból, magnók meg már régóta csak a használt piacon fordulnak elő. Simán létezhet úgy hifi márka teljes termék portfólióval, hogy a legbonyolultabb mechanikus alkatrész a termékeiben a bekapcsológomb.

Ezért van az, hogy a drágább lemezjátszók között szinte csak olyan gyártókkal találkozunk, akik viszont kifejezetten a finommechanikára szakosodtak. A rezonanciák kezeléséhez, a pirinyó alkatrészek, csapágyak, ilyesmik méretezéséhez, az egész szerkezet gördülékeny együttmozgásának megteremtéséhez alapvetően más fizikaórák tananyagára van szükség, mint az egyesek és nullák hanggá alakításához. Egy-egy phono fokozat, külső tápegység még becsúszik (többnyire máshol gyártatva), de a lényeg a palettán a lemezjátszó futómű és hangkar.

A szerb Soulines is ilyen cég, kezdetben kizárólag lemezjátszókban utaztak, de nemrég megjelent az első saját hangkarjuk is. A TT9 az első kompakt Soulines lemezjátszó, és természetesen a KiVi M3 jelű hangkart kapja meg,  anélkül nem is rendelhető. Tekintve a KiVi M3 kvalitásait, illetve a komplett csomag árát, nem is nagyon lenne értelme más hangkarral variálni.

Inverz bronz csapágy, orvosi műszerekben (pl. lélegeztetőgépekben) használt vibrációmentes motor (by Premotec),  alumínium és delrin (akril) szerkezeti elemek; rezonanciablokkoló megoldások, ügyesen kiszámolt súlypontok és tehetetlenségi erők Soulines Igor saját fejlesztésű lemezjátszó futómű modellező szoftverje alapján.

A TT9 a teljesen alumínium szerkezetű, ikonikus Soulines Kubrick futómű kistesója. Miközben a Kubrick zseniális vétel annak, aki már soha többé nem akar lemezjátszó-fejlesztésre pénzt kiadni, a TT9 maga a megtestesült high-end Best Buy a Kubrick futómű árának kétharmadáért, de úgy, hogy ebben már a hangkar is benne van.

A komplett Soulines TT9 lemezjátszó képes high-end rendszerek zeneforrásául is szolgálni, hangja eszköztelen, természetes, levegős, emiatt könnyen hallgatható, a zeneileg komplex műfajokat is érthetően, az élményre koncentrálva adja vissza. A hifi bogarat képes sokáig visszatartani. Amikor meg nem, akkor a márkán belüli továbblépés anyagilag fájdalommentes. 

Gold Note Pianosa - 1.365.000 ft (hangszedő nélkül)

gnpianosa.jpg

Teljesen átgondolt, precízen megvalósított olasz szépség. Talán még nem Lamborghini, de már bőven Maserati. Itt már nincs szó a hétköznapi élet dolgairól (holmi csomagtér űrmérete, fogyasztás városban, meg ilyenek), itt már lebegés van a különleges technológiák által megteremtett érzékek birodalmában.

Alacsonyabb árszinten elképzelhetetlen anyaghasználat, finom műszaki megoldások. A lemezjátszó alapját - helyi keményfából - itáliai kézművesek készítik és kezelik. Azt az ívet nem a szél fújta oda, értelme és oka van a kialakításnak. A felső plinth 20 mm-es MDF lap. A kettő között 3 mm-es acél lemez biztosítja a rezgésmentes felépítést, a motor, a főcsapágy és a hangkar elcsatolását. 

A hangkar a B-5.1 jelű Gold Note csúcstermék, ami a német GRW kifejezetten ide tervezett, egyedileg párosított finom kardáncsapágyain mozog. A karcső 6000-es (mangánnal és szilikonnal ötvözött, speciálisan hőkezelt) alumínium ötvözet, a belső kábelezés AWG36 átmérőjű, hiperlitz fonású, 6N tisztaságú rézhuzal.

De a lényeg a szabadon szárnyaló, nyitott és levegős hangzás, ami képes klinikailag szétválasztani a szólamokat, ha arról van szó, vagy éppen hangsúlyozni a zene összetett folyamát.

Origin Live Swift Mk V, különböző Origin Live hangkarokkal - 1.299.990 - 1.499.990 ft 


ol_sw_1_1_2.pngA brit Origin Live is a Soulines-hoz hasonlóan a finommechanikai gyártásra specializált cég. Kezdetben Rega-hangkarok modifikálásával indult a karrierjük, aztán tessék, a mai csúcs lemezjátszójuk, a Voyager, már a high-endnek is a felső szegmensében játszik. Ha rendben van a vérnyomásod, megnézheted az árat a linken.

A Swift a belépő modell, az összeállításunkban korábban szereplő Aurora utóda. Bár a Swift ára forintban magasabb, mint az Auroráé volt, beszámítva az inflációt és főleg a hozzáadott magasabb műszaki tartalmat, az ár/minőség mutató még javult is.

A Swift meglepően sok elemet kapott meg a csúcsmodelltől, nemcsak az alap koncepciót (mélyre vitt súlypont, egymástól fizikailag a legjobban elcsatolt motor, hangkar és lemeztányér), de a többrétegű, ravasz lemeztányér, a motor és annak vezérlése, sőt, a meglehetősen speciális meghajtószíj is a Voyager irányából érkezik.

A belépő Origin Live karral, az Onyx-szel 1.3 millió az ára, az általam kedvelt Zephyr-rel meg már 1.5M - de aki éppen itt húzza meg a lemezjátszó vásárlási határt, az ennyiért nagyszerű és látványos szerkezetet kap. Összeszerelni mondjuk nem egyszerű, nem árt az IKEA-bútorokon edzett múlt, utána viszont öröm és boldogság az élet. Meg rengeteg zene.

 

Történelem

 

A cikk első, 2019-es változata óta ezek a lemezjátszók is szerepeltek a válogatásban:

Audio-Technica LP2X, 

Edwards Audio Apprentice TT, 

Rekkord F400, 

Edwards Audio TT5, 

Gold Note Valore 425 Lite, 

Acoustic Signature WOW, 

Clearaudio Concept, 

Elac Miracord 80, 

Origin Live Aurora, 

Soulines Satie.



Ezek a modellek vagy kifutottak, azaz újonnan nem megvásárolhatóak, vagy annyira megváltozott az áruk, a piaci helyzetük, hogy korábban ugyan Best Buy-nak számítottak, de a piac alakulásával ez múlt időbe került. A használt piacon ugyanakkor továbbra is elérhetőek, és jó vételt jelenthetnek.

A borítóképet Eric Cohen készítette, a képet az engedélyével használjuk. Eric Instagram oldala: https://www.instagram.com/djstrobe/

Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az i.szekeres@lemezjatszok.hu címre. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon. Csatlakozz lemezjátszós tematikájú tanácsadós, megbeszélős csoportunkhoz is a Facebookon.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lemezjatszok.blog.hu/api/trackback/id/tr6118758616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása