Lemezjátszó dílernek lenni már csak azért is pompás, mert az ember munkaasztalán esetleg mindenféle össze nem illő tárgyak találkozhatnak össze. És egy forró augusztusi délelőttön (amikor minden potenciális ügyfél valami vízparton lógatja, amit lógatnia kell) netalán nincs is más dolga, mint összeilleszteni az összeilleszthetetlent.  Például egy filléres hangszedőt egy drága lemezjátszóval. (Az árak 2022. december 30-án szinkronizálva.)

Az Audio-Technica hangszedőinek árlistája vagy negyven évig az AT91-gyel kezdődött alulról, ezt nemrég váltotta fel az AT VM95C 17 ezerért. A beavatottak azonban tudják, hogy létezik egy még ennél is olcsóbb AT-hangszedő, amit az Audio-Technica nem forgalmaz a kiskereskedelemben, csakis rettenetesen olcsó lemezjátszók gyári szerelésű hangszedőjeként, a bizonyos AT-3600. Mi is úgy jutottunk egy példányhoz, hogy egy ilyen lemezjátszóból kiműtöttük. Ha önállóan is meg lehetne vásárolni, a bruttó kisker ára valahol 13,000 forint körül lenne. (Azóta egy kis dugi szállítmányt be tudtunk szerezni - amíg a link él, addig van is belőle raktáron.)

Azért műtöttük ki, hogy egy bizarr kísérletet elvégezzünk. Hogyan szól vajon egy filléres hangszedő egy milliós lemezjátszóban?

Az AT-3600 tényleg minden szempontból minimum: Made in China, a műanyag test itt-ott kissé sorjás, a tűszár műanyag (úgy értem „kevlár merevítésű ABS” – szóval tényleg műanyag, na), a tű a legegyszerűbb kúpos kialakítású.

A lemezjátszó, amibe beszereltük, annál arisztokratikusabb: a világ legkomolyabb szaklapjainak tesztjein sorozatosan remekül szereplő Soulines Kubrick listaára 1.8 milla, a rászerelt Jelco hangkar (SA750D) meg még egy pár százas. Mit tudnak vajon együtt?

Referenciaként egy előző hangszedő-teszt darabjai szolgáltak, amik mind egyforma Jelco HS-25 shellekbe voltak szerelve (ilyenkor nem hátrány, hogy a Jelco közép-európai forgalmazói vagyunk), egy Audio-Technica VM740ML (143.990 ft) és főleg egy Goldring 1042 (194.990 ft), de a fülünkben volt még a szokásos MC-hangszedőnk, az Audio-Technica AT33PTG/II (253.990 ft) hangja is, amit egy Pointe illesztő trafón (és Audio Note ezüst kábeleken) keresztül hallgattunk.

Az első lemez a tányéron egy jugoszláv nyomású Dire Straits. A Love Over Gold mindig jól szokott szólni, még viszonylag alulértékelt nyomásokban is – na és ebben a felállásban?

Az első percek egyetlen lényegi észrevétele, hogy egy kicsit sziszeg. Nahát.

Szerencsére szó sincs arról, hogy az olcsó hangszedő teljesen agyonvágná a hangzást, hogy Mark Knopfler hangját mondjuk össze lehetne keverni Kozsóval. Semmi, de semmi olyan tragédia nem következik be, amire egy – lassan írom, hogy fájjon – ti-zen-öt-ször olcsóbb hangszedő esetén számítani lehetne (Goldring 1042 vs AT3600). Nem szól különösebben dinamikusan a felvétel, bár igyekszik úgy tenni: a középmélye feldúsul, ezért a dobütések például súlyosak. Ez nem igazi dinamika, csak olyan, mint amikor egy régi erősítőn benyomjuk a Loudness gombot. Mindenesetre nem rossz hallgatni. Simán végigmegy a lemezoldal. Aztán a másik is. (A képen a három teszt hangszedő a három shellben, AT-3600, AT-740 ML, Goldring G1042.)

A Zsarátnok együttes Holdudvar lemezén (1989) csupa akusztikus hangszer játszik egy remek felvételen. Ami a legfontosabb: az olcsó AT hangszedővel tonálisan kiegyensúlyozott marad a hangzás. Nincsenek ugyan igazi mélyek és magasak, ellenben a hangszedő által még megszólaltatott frekvenciasáv két végén megjelenik egy-egy hupli, hogy ezeket helyettesítse. Innen jön a sziszegés is, amit egyből ki lehet szúrni.

Kicsit loudnesses a hangzás, kicsit dübörög, kicsit kiabál, mégis meglepően kerek előadást tesz le elénk. Pedig ezt a zenét nem könnyű visszaadni.

Szombaton jártam a Karitász boltban a Karinthy Frigyes úton, itt vadásztam le 200 forintért a Godspell musical angol nyomású változatát. A lemez maga szép állapotú, talán játszatlan, egy gyors mosás után mehet fel a lemezjátszóra. Rockzenekar, gospel kórus, szólóénekesek.

Itt már átjön, hogy komoly hangszedőkhöz képest ez a hangkép életlen és szemcsés. A színpadkép csak egy gombóc a két hangsugárzó között, amiből egy-egy hangszer vagy énekes kikandikál, és a hangtér valamelyik véletlenszerű térbeli pontján szólal meg.

Ha visszatesszük a referencia MM-hangszedőnket (Goldring G1042), akkor persze kiderül, hogy nem véletlen az árkülönbség - hangszerhangok, tér, dinamika, jelenlétérzet, hallgathatóság, stb. De ha valami kisebb bűnért az lenne a rám kiszabott büntetés, hogy egy hónapig csak ezzel az olcsó hangszedővel hallgathatok lemezeket, nem esnék nagyon kétségbe. Olyan, mintha azt mondanák, nem hallgathatom a lemezeimet, csak a róluk felvett vasoxid kazettákat.

Nem véletlen, hogy ez a hangszedő annyi lemezjátszó gyári szerelése, mondjuk Rega Carbon vagy Talk Audio Zephyr C-50 néven. Minden szándékolt egyszerűségével együtt tulajdonképpen teljesen rendben van. A Michelin csillag egy dolog, az éhes ember egy zsemlének és egy mackó sajtnak is tud örülni.

A próbánknak viszont volt egy másik nagy tanulsága is. Nemcsak az Audio-Technica filléres hangszedőjét minősítette, de legalább ennyire a futóművet, a hangkart és az egész rendszert is. Az a tény, hogy szívesen hallgattuk a filléres hangszedőt, nagyrészt azon múlt, hogy a belépőszintű belépőszint alatti AT-3600-at egy igazi klasszis futóművel, és egy ahhoz tökéletesen illeszkedő, komoly hangkarral párosítottuk.

Tervezzük a teszt fordítottját is elvégezni, azaz egy kimondottan olcsó lemezjátszóba szerelünk méregdrága hangszedőt - kíváncsiak vagyunk a tanulságokra. (Ezt azóta meg is ejtettük, tanulságos teszt volt, itt lehet elolvasni.) Ez a mostani kísérlet viszont megerősítette azt a nézetünket, hogy ha több lépésben tudunk csak eljutni a kiegyensúlyozott lemezjátszóhoz, akkor érdemesebb előbb egy jó futóművet beszerezni, aztán később ahhoz optimalizálni a hangszedőt.

Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.