Ezt a blogot úgy tudnánk gyorsan unalmassá tenni, ha a Soulines lemezjátszók minden egyes sikeres tesztjéről beszámolnánk. Nem tesszük. De azért néha muszáj.
Pont egy éve tettem fel a világ talán legjelentősebb szaklapjának, a Stereophile-nak a nyomtatott változatban is megjelent (!), négy oldalas (!) tesztjét (teljes magyar fordításban) a Soulines Kubrickról, amit maga Art Dudley (!) jegyzett. Azóta volt egy Soulines Satie ötcsillagos teszt a Hifi Choice lengyel kiadásában, és egy szintén lelkendező teszt a német vinyl-szaklapban, az LP Magazinban (ráadásul az Edwards Audio TA-202 hangkarral!), a Soulines Kubrick pedig egyrészt Ausztrália legjobb hifi újságjában, a Stereonetben jelent meg, másrészt a svéd Hifi&Musik magazinban. (A Soulines Dostoyevskyről pedig közben EAR írt magyarul.)
Történelmileg azonban úgy alakult, hogy a magyar hifisták a nyolcvanas évektől alapvetően a brit szaksajtót tekintik etalonnak, a brit szaksajtóban pedig a Hifi News & Record Review (a továbbiakban HFN/RR) a fényes vezércsillag. Részben, mert a nagy öregek még mindig itt írnak (Ken Kessler, Paul Miller, Steve Harris vagy John Bamford neve alighanem sokaknak cseng ismerősen, akik az elmúlt harminc évben olvastak nemzetközi hifi sajtót), másrészt mert sosem feküdtek be a hazai márkáknak, mint többi brit lap (elsősorban a What Hifi?), így nemzetközi szinten is megőrizték hitelességüket és függetlenségüket.
Miután a Soulines lemezjátszókat immár a britek is forgalmazzák, a HFN/RR júniusi számában született egy háromoldalas nagyteszt a készülékről. A szerző, Adam Smith már a bevezetőben elszólja magát, hogy mennyire tetszik neki a Kubrick kinézete: "A Kubrick és a Timestep hangkar stílusosan néznek ki együtt. De vajon a hang is van-e olyan jó, mint a kinézet?"
A szerző az első bekezdésben szokás szerint a névadáson csodálkozik el, megemlítve Stanley Kubrick filmrendező legendás 2001 Űrodesszeia filmjének saját tengelye körül forgó Space Station V űrállomását, mint a Soulines Kubrick lemezjátszó ihletőjét.
A cikk ezután kitér a kelet-európai lemezjátszógyártásra, felidézve a szlovén Kuzma és a cseh/oszták Pro-Ject nevét. Megemlíti, hogy a Soulines konstruktőre maga is gépészmérnök, és hogy "a vibrációk kezelésének megszállottja," majd idézi magát Igort a nevezetes BBC-interjúból: "Az volt a célom, hogy kombináljam a zeneiséget és az esztétikai szépséget egy elektro-mechanikus tárgyban, ami különleges minőségben képes vinyl lemezeket lejátszani, miközben egyszerű a használata és az üzembe helyezése." Megismerjük Igor tervezési módszerét: olyan célszoftverrel dolgozik, ami -- ellentétben sok konkurens termékkel -- nem csak a CNC vágó- és marógépek vezérléséhez szükséges mértékben képes alkatrészeket tervezni, de modellezi is az anyagfeszültségeket, a vibrációs viselkedést és az egyes alkatrészek mechanikai egymásra hatását is. Ismét Igort idézik: "Bár elsőre úgy tűnhet, a Kubrick aszimmetrikus, valójában tökéletesen ki van egyensúlyozva, ami lehetővé teszi a lemeztányér zavartalan forgását és a biztos követési képességet."
A lemezjátszó felépítésének részletes leírása következik (aki még nem vágja fejből, az újra elolvashatja a Stereophile teszt elején), majd az együtt tesztelt brit Timestep hangkarra térnek ki, ami árban kb a fele a Kubricknak, így vonzó párost alkotnak.
A meghallgatásról szóló rész elején leszögezik, hogy a lemezjátszó és a hangkar remek párost alkotnak, "kellemesen kifejező és érzelmes, ugyanakkor természetes megszólalással, bármilyen zenén." Bár más lemezjátszók hajlamosak színezni a hangszerek hangját, még ha kellemesen is, a Soulines azt az érzetet keltette, hogy éppen azt játssza le a lemezről, amit felvettek. Megemlítik a hangok lecsengéséből kibontakozó atmoszférát, és a lemezjátszó ritmikájának mesteri folyékonyságát. Amikor kell, megjelenik az erő és a színek gazdagsága ("exuberance") is.
A basszus bejött Adam Smithnek: lendületes és tömör. Steve Earle "Copperhead Road" lemezén a lábdob különösen tetszett: hatásos és gyors volt, csakúgy, mint Donald Fagen "Morph the Cat" lemezének címadó dalában a basszusgitár szólam, amit részletezőnek és "szépen megformáltnak" hallott Smith.
A magas tartományban a lemezjátszó üdítően tisztának és nyíltnak bizonyult, az előadókat "behívta a szobába." A hangszerek a tér megfelelő pontján jelennek meg, mint például a Cinematic Orchestra "Man With A Movie Camera" lemezének "The Awakening of a Woman" című számában, ahol a vonósok a színpad hozzánk közeli részén foglaltak helyet, miközben az ütősök vitték előre a számot, a cinek élénken, kontúrosan, de sosem fárasztóan szólaltak meg.
Adam Smith kitér még a lemezjátszóhoz adott gumi-parafa alátét jótékony hatására. Bár szerinte alátét nélkül is meggyőző volt a magas tartomány, alátéttel az énekesek s-sz hangjai, valamint a lábcin és a cintányérok hangja még definiáltabbá váltak. [Ebben akár egyet is érthetnénk, ha nem tapasztaltuk volna meg, hogy a csupasz tányér plusz egy satus leszorító igazából még jobb kombinációt jelent.]
A HFN/RR az összefoglaló ítéletben a Kubrickot "meggyőző" lemezjátszóként értékeli, amit ügyesen terveztek meg, úgy néz ki, mintegy szobor, és mellette még tényleg nagyon jól is szól ("sounds very fine indeed").
A méréseket maga Paul Miller végezte, ezek eredményeit külön keretben adják közre. Miller megállapítja, hogy bár gyári állapotában a lemeztényér sebessége 2.5 százalékkal a névleges alatt volt, ezt egyszerűen lehetett orvosolni a könnyen hozzáférhető beállító potméterrel. A nyávogás minden súlyozással alacsony, csakúgy, mint a dübörgés (-71.6 dB) - akár a lemezalátéttel mérték, akár anélkül. Az egyedüli gyenge érték a névleges sebesség elérése: a Kubricknak hat egész másodpercre van szüksége ahhoz, hogy a tányér felvegye a 33 1/3 fordulatot.
Ha szeretnél egy ilyen Soulines Kubrick DCX lemezjátszót megnézni, kipróbálni vagy megvásárolni, írj az info@vinil.hu címre. (Nemsokára működik a weboldalunk is, a VINIL.)
