Analógia

Szeretjük az LP-ket.

Miért nem hallgatok komolyzenét LP-n?

2020. december 05. 15:07 - Szekeres István

szimf001.jpgEgy vallomással kezdek: szeretem és talán kicsit értem is a klasszikusokat, a gyűjteményemben a komolyzene alap könyvtáránál bővebben is képviseltetik magukat a zeneszerzők és előadóművészek. De komolyzenét szinte soha nem hallgatok vinilről.

Bár az iskolai zenetanáraim és a szolfézs mindent megtettek, hogy elidegenítsenek a műfajtól (helló 70-es és 80-as évek zenepedagógiája!), néhány más fontos hatás miatt mégis koncertre járó és komolyzenei lemezgyűjtő lett belőlem. Pár éve egy hagyaték kb 200 komolyzenei LP-jét is megkaparintottam. Mindegyik lemez alaposan meg lett tisztítva, új belső borítót és külső tokot kaptak – és azóta sem találják meg az utat a lemezjátszómra.  

Komolyzenét – ó, irgalom atyja ne hagyj el – én bizony CD-ről hallgatok.

Az utóbbi 35 év komolyzenei felvételeit eleve inkább kihagyom. A digitális rögzítés sok műfajnak jót tett, a komolyzenének viszont csak rosszat. Amióta létezik a digitális szerkeszthetőség, a hosszú és „bonyolult” komolyzenei darabokat részletekben veszik fel, és a kész lemezen ezek a részletek találhatóak összemontírozva. Azaz simán előfordulhat, hogy nemhogy a zenekar nem játszotta el, de még a karmester sem vezényelte el egyben a művet. Márpedig ez megkérdőjelezi az előadás hitelességét, művészi koncepcióját. Ha van is kivétel, abból nem lett kiadvány.

Oké, akkor ott a digitális előtti időszak, az ötvenes évek végétől a nyolcvanas évek közepéig rengeteg korszakos karmester és zenekar alkotott és vett fel lemezeket. Ezek talán nincsenek is annyira megvágva, szerkesztve. Van esély rá, hogy ezeket legalább tételenként egyben rögzítették

szimf002.jpg

Ezeknél a lemezeknél az IGD a mumus.

Mozart, Beethoven, Haydn és a többiek még nem sejtették, hogy a haláluk után másfél évszázaddal megjelenő formátum, a mikrobarázdás hanglemez (gyengébbek kedvéért LP) majd oldalanként húsz perc hasznos játékidőt hordoz. Vagy ha engedünk még egy kis IGD-t, akkor 25-öt.

Az IGD az Inner Groove Distortion, vagyis a belső barázda torzítás rövidítése. Ahogy közelít a tű a lemez közepéhez, úgy csökken a kerületi sebesség, és úgy lesz meredekebb a kanyar a barázdában, amit nem minden hangszedőtű tud követni.

A popkorszak előadói meg tudták tenni, hogy az A-oldal meg a B-oldal utolsó számai amolyan balladák legyenek, lassú, dinamikailag egyenletes számok. De a klasszikus szonáta formában éppen a negyedik tétel a leghangosabb, legdinamikusabb.

Az hagyján, hogy a második tétel után fel kell állni, és megfordítani a lemezt. De az egy órásnál is hosszabb Beethoven IX-et (a végén az örömódával) simán kiadták egylemezes formátumban. Szerintetek mennyi az esélye annak, hogy a végén felcsendülő, full zenekar + full kórus Ode of Joy torzítatlanul jön át LP-ről? Vagy az „Új világ” szimfónia utolsó tétele Dvořaktól? A negyedik tétel a Tűzmadárból (by Sztravinszkij)?

Pont ott esik össze a hangkép, ott töpörödik a dinamika, ahol ki kellene nyílnia, szárnyalnia kellene. A nagyon-nagyon jó (= drága) lemezjátszók a nagyon-nagyon jó (= drága) hangszedőikkel persze nagyjából veszik az akadályt, de fél milla alatt gyengék az esélyeink. Marad a CD, marad a Tidal.

Meg persze az élő koncertek. (Majd a Covid után.)

 

Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.  

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lemezjatszok.blog.hu/api/trackback/id/tr8516319476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása