"Oh, I love Hungarian rock, Omega, LGT," sorolja Mindaugas, a vilniuszi nemzetközi vinil ünnepély egyik fő szervezője. Érződik rajta, hogy kész azonnal rázendíteni a Petróleumlámpára. Amúgy független lemezkiadót vezet, helyi zenészek lemezeit adják ki pár száz példányban, amiket helyben is nyomnak. És minden nyáron egyszer vinil ünnepet rendeznek.

A szeptemberi International Vinyl Fest helyszíne egy szépen felújított barokk épület belső udvara Vilniusz legbelső belvárosában, az itteni színházi, zenei és filmművészeti múzeumé. Kicsike színpad minikoncertekkel, food truck, helyi kézműves sörök, gyerekeknek zsonglőrködés tanítása az udvar szélén. És jópár ezer eladó hanglemez.

Szemre tulajdonképpen a Budapesti lemezpiac megfelelője, árusok árulnak, vevők vásárolnak, belehallgatnak az élő koncertekbe, és közben élik a hagyományos vinil életet. Kis körökben beszélgetnek brit első kiadásokról, EX-nek árult, valójában hullámos lemezekről, a Discogson túlértékelt gyűjteményekről, a legjobb minőségű lemeztokokról.

Vilniusz 600 ezres város, a majdnem 3 milliós Litvánia fővárosa, földrajzilag közel Minszkhez és nem messze Rigától, szóval az international jelző megáll. Ha a nézelődő nem tud litvánusul, az eladó pedig angolul, akkor felmerül a gáváritye páruszki? kérdés is. Egykori szovjet tagköztársaságban vagyunk, a helyi lingua franca simán az orosz.

Aki viszont arra számít, hogy a kínálat tele van szovjetkori Melógyija lemezekkel, az téved. Az itteni "páreurós" dobozokban persze sok szovjet kiadású lemezt láttam. Számomra viszont meglepetés, hogy 3-5 euró környékén már nyugati nyomású (leginkább német) 80's popzenei lemezekkel találkozni VG vagy VG+ állapotban - a magyar piacokon ezeket többre tartják. Többnyire egyslágeres előadókról van szó, valamiért egy T'Pau albumra emlékszem konkrétan (a China in your Hand számukkal és annak videoklipjével annak idején ki lehetett kergetni a világból), meg Nik Kershaw, Bonnie Tyler és ilyenek. Még játsszák a Retro rádióban, de már mindenkinek a könyökén jön ki.

A Melógyija persze főleg komolyzenében volt erős, de klasszikus zenei lemezt egy darabot sem hozott ki senki, még az egyeurós kategóriában sem, sem Melógyiját sem mást.

Meglepő volt, hogy új lemezeket mindenki árult, többnyire egységes 25-35 eurós áron (10 -14 ezer forint). A litván lemezek is ennyiért mennek. Mindaugas kiadója a Vinilo Studija évi 2 - 3 albumot ad ki. A fesztiválra időzítették a legújabb megjelenésüket, Džordana Butkutė helyi érdekű díva válogatáslemezét, kb Keresztes Ildikó és Szűcs Judith zenei világának metszéspontjában.

Mindaugas nem titkolja, hogy a litván zene kiadása nem egyszerű. A litván nyelv ugyan az indo-európai nyelvcsalád tagja (nem úgy, mint mi, büszke finn-ugorok), de annyira a legeslegszélén, hogy a nyelv behatárolja a piacot. Bár speciel Džordanának több mint 200 ezer követője van Instagramon - erre 500 lemezt mertek bevállalni. Ennyi példányban adják ki a jazz és világzenei albumaikat is, ezekre viszont nemzetközi kereslet is van, a litván jazz eladható termék világszerte.

A Vinilo Studija lemezei helyben, Vilniuszban készülnek, a helyi Green Lakes Pressing lemezgyárban. A lemezgyár leginkább külföldi megbízásokra gyárt persze, komplett projekteket visznek, nemcsak a hangzóanyagot, de a borítót és a csingilingit is helyben állítják elő.

Megkérdezem Mindaugast, mi most a legdrágább lemez a börzén. Pár perc múlva egy meglehetősen egyszerű borítójú litván lemezzel tér vissza, ezt 260 euróért árulja, azaz valamivel 100 ezer forint felett.

A Hiberbolé helyi rockzenekar volt, a 70-es, 80-as években voltak népszerűek, de a szovjet hatalom betiltotta őket. A 90-es években újra összeálltak, koncerteztek és kiadtak néhány albumot.

Hasonló a története a valaha volt legdrágább litván lemeznek. A Foje olyasmi, mint nálunk a Bonanza Banzai, a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az akkori modern újhullámos hangzásokat építették a zenéjükbe, súlyos szövegeket adtak melléjük, és nem volt aki nem szerette őket: utolsó koncertjükön 60 ezer ember búcsúztatta őket Vilniusban 1997-ben. Ez ugye Azahriah-nagyságrend. 1993-ban kiadtak egy fura, hat számos, de 45-ös fordulatú képes EP-t. Ezt ma valaki 1,150 euróért, 460 ezer forintért árulja a Discogson. Mindaugas nem hozta ki a saját példányát a fesztiválra, de ő is hirdeti. A saját NM példányáért "csak" 600 eurót, 240 ezer forintot kér.

Ezek a lemezek igen kicsi sorozatban jelentek meg, ezért az időtlenül népszerű zene és a kevés elérhető példány kultikussá tette őket és alaposan felverte az árakat. (Lásd még Tankcsapda, Kispál, Bonanza.)

A helyi érdekű ritkaságokon kívül kevés igazi kuriózumot találtam, bár néhány eladó külön dobozt szentelt a "drága és ritka" lemezeknek. Ezekben a dobozokban a VG+ és feletti lemezek olyan 25 - 100 euróért mentek (10-40 ezer forint), nem nagyon távolodva el a 70-es 80-as évek mainstream pop-rock (főleg rock) vonalától, persze korai kiadásokban. Nekem most egyik sem dobogtatta meg a szívem, dehát én nem vagyok első nyomás fetisiszta.

A Japan Pressings dobozok is népszerűek voltak, innen azért már tudtam volna csemegézni, mert az Európában máshol szokásos árak alatt, 15-20 euróért (6 - 8 ezer forintért) lehetett megkapni a lemezeket, köztük jónéhány jazz tételt is. Meglepő volt, hogy a lemezek ugyan a japán import lemezek szokásos EX minősége körül voltak, viszont OBI-t csak ritkán láttam.

Egy eladónál voltak magyar lemezek is. A nem túl meglepő Omega és LGT mellett Bojtorján, Apostol, Bergendy albumokat láttam, tipikusan 10 euróért, nem is valami Mint állapotban. Időnként odalestem a doboz felé, szívesen beszélgettem volna egy igazi litván Bojtorján rajongóval, aki diadalmas arccal szorítja magához a Csavargódalt, de biztos pont rosszkor néztem oda.

Bejött a helyi Phono Shop standja. A szimpatikus fiatal pár igazi vinil mániákus. Ők is hoztak új és használt lemezeket is, de ezen kívül vinyl témájú könyveket és újságokat, köztük a lényegretörő című Record folyóiratot. A színes-szagos, divatosan levegősen tördelt magazinban többnyire lemezgyűjtőket mutatnak be, akik általában a 100 x 100-as Kallaxban gyűjtött gigantikus lemezgyűjteményük mellett pózolnak, elég sok tetkóval és piercinggel, hülye ruhákban és frizurákban. Nagyjából a szörfdeszkás - kézműves sörös szubkultúra köszön vissza. Lásd alább a magazin egy tipikus oldalpárját.

Amúgy a Phono Shop árul lemezjátszókat (a vadiúj Audio-Technica LP70X BT készülék ott is volt a standjukon), mindenféle kiegészítőket, sőt még walkmant is. Igen, új gyártású hordozható kazettás magnó ("We are Rewind"), persze tölthető lítium akksival, bluetooth kapcsolattal. Állítólag viszik, mint a cukrot.

A vilniuszi International Vinyl Fest kellemes, egész napos rendezvény. Öröm és boldogság látni, hogy a vinil kultúra a Balti-tenger mellett is hódít. Érdemes összekötni egy városnézéssel, kirándulással.

Részvételemet az Audio-Technica Central Europe Kft tette lehetővé.

Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az i.szekeres@lemezjatszok.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.