Nem ezért voltam Brüsszelben, de ha már itt jártam, megnéztem a brüsszeli lemezbörzét, ami a világ egyik jegyzett, rangos vinil eseménye. Vajon milyen a magyarországi börzékhez képest?

Hát, abban biztosan hasonlít, hogy a hivatalos zárás előtt két órával már kevés a látogató, és az árusok is leginkább az elpakolással vannak elfoglalva. Mindez alighanem látszik a képeken is - sajnos csak délután sikerült eljutnom a helyszínre. Ami egyébként mindent ver: képzeljük el, mintha a budapesti börzéket a Párisi udvarban rendeznék, a Ferenciek terén. Egyrészt a város kellős közepe, másrészt fontos közlekedési csomópont, harmadrészt kifejezetten gyönyörű helyszín a Ravenstein galéria, egy art deco üvegtetős csarnok, körben butikokkal, kávézókkal. A bevásárló udvarban minden negyedik helyiség valamilyen szendvicsbár, koktélbár vagy söröző. Azaz a turkálásban megfáradt gyűjtő biztosan nem marad éhen vagy szomjan.

Pláne, hogy a sör egyik világfővárosában az egyik menő helyi sörfőzde limited edition, kifejezetten lemezbörzés sört is készített, amit a helyszínen csapra is vertek, illetve 0.33-as üveges kiszerelésben meg is lehetett venni – igaz, még helyi viszonylatban sem olcsónak számító, 3.5 eurós áron (1.100 ft). Teszt: kellemes, karamell mellékízű, sötét színű, tipikus belga dubbel sör, jó erős, de legalább nem egy kifejezetten belga specialitásnak tekinthető, őrülten alkoholos, 8-9 fokos tripel. Kinek lenne az jó, ha az ember a börzén meginna egy kisüveges sört, és utána NM-nek nézne egy VG+ lemezt?

Az eladók egy-egy asztalt 55 euróért vehettek ki, a kb 18 ezer forintos ár a Dürer kerti börze négy és félszerese. A szervezők kifejezetten tiltják más formátumok jelenlétét, csakis a vinil mehet. Azt is tiltják, hogy 1 eurós lemezeket pakoljanak ki az eladók. Így aztán nem is voltak 1 eurós lemezek, csak 2 eurósak – a helyi kereseteket és árakat figyelembe véve ezek így is gyakorlatilag ingyen mentek el. (Lásd a kisüveges sör árát feljebb.)

A fenti nehezítések ellenére kiadták mind a 200 asztalt. Az eladók egy jelentős része nem belga volt, hanem holland, német vagy brit. Ahogy hallgattam a beszélgetéseket, a vevők is teljesen nemzetköziek voltak, bár ez pont Brüsszelben nem túl meglepő. A késői érkezés miatt az igazi hardcore gyűjtőkkel nem találkozhattam: ők nyitáskor voltak ott. A brüsszeli börze sajátossága, hogy bár a rendezvény ingyenes, az első órában csak belépőjeggyel lehet bemenni. Ha valaki a legjobb vételeket keresi, rögtön egy húsz eurós belépővel indít.

A viszonylag magasabb asztal ár két dolgot jelzett előre: profi eladók lesznek, és a lemezek ennek megfelelően nem lesznek olcsók.

Ami az eladókat illeti, profizmusban tényleg nem volt hiány. Magától értetődő volt, hogy minden egyes eladó műfaj szerint kategorizálta a lemezeket. De ha valaki például jazz-re specializálódott, a műfajon belüli irányzatok alapján tovább csoportosított. Azok az előadók, akiktől több lemeze is volt az árusnak, saját névkártyát kaptak. Ha tudtad, mit keresel, gyorsan megtalálhattad. De ha csak túrni akartál, azt is lehetett.

Voltak olyan eladók, akik kifejezetten egy-egy műfajra szakosodtak. A kedvencem az a két nagyon fekete fiú volt, akik kizárólag afrikai előadók afrikai nyomású reggae lemezeit hozták – a zene is különleges volt, a kiadás is, a nap végére nagyjából el is adták mind a négy doboznyit.

Szintén általános volt, hogy a kitett lemezek mind tokban voltak, a legfontosabb információk pedig a tokra voltak felmatricázva. Ahogy az ember végignyálazta a lemezeket a tartóban, egyből láthatta az árat, a kiadás helyét, és gyakran a lemez állapotát is. Ezt a módszert a magyar kollégák bizony eltanulhatnák.

Benyomásom szerint az eladók inkább lefelé értékelték a lemezeik állapotát, nem egyszer találkoztam olyan VG+ minősítéssel, amit én magam simán NM-nek láttam (nem a sör miatt, hehe), és csak hosszas tanulmányozás után vettem észre, hogy például a borító egyik sarka egy kicsit meg volt törve.

Az olcsó (2-5 EUR) lemezek többnyire tényleg kevés gyűjtői értékkel bírtak, francia vagy holland „helyi érdekű” előadók sorlemezei, slágerválogatások, egyéb padlásszökevények. Ezekért nem érdemes kiutazni, hacsak nem vagy Jacques Brel rajongó.

Meglepő volt, hogy komolyzenét egyáltalán senki nem árult. (A kedvenc brüsszeli lemezboltjaimban azért előfordulnak komolyzenei lemezek, tipikusan 5 EUR alatti áron. Legutóbb 20 lemezt szedtem össze, csupa minimum VG+ állapotú, nyugati nyomású DG, Decca, EMI, Sony, Philips kiadványt, és lemezenként 1 euróért odaadták….)

Az viszont talán nem annyira meglepő, hogy a börzén kelet-európai nyomásokkal nem nagyon lehetett találkozni. Ha mégis, akkor a „ritkaság” inkább értéknövelő tényező volt. A jugó Pink Floydok a maguk elég ronda nyomású borítójában simán 20 EUR felett voltak kitéve, és volt is irántuk érdeklődés. Cirill betűs Balkanton vagy Melogyija nyomásokért ennél is többet kértek. Ezek nyilván nem hallgatásra vannak szánva, hanem gyűjteménybe, mazsolának.

Az árakon látszódott a börze exkluzív jellege. 10 euro (kb 3300 ft) alatt nem nagyon volt értékelhető áru, viszont 10-15 euróért már rengeteg EX állapotú alap lemezt be lehetett szerezni minden műfajban, Dire Straits-ektől, Donna Summer-ektől vagy éppen Iron Maiden-ektől kezdve fontos jazz lemezekig – ennyiért persze nem első kiadásokat, és nem amerikai, brit vagy japán nyomatokat kell elképzelni. Viszont egy kiváló állapotú német, holland vagy francia kiadás 3,000 - 5,000 forint között azért jó fogás, nem?

A japán lemezek viszont rettenetesen drágán mentek: 30 EUR (10 ezer ft) körül csak viszonylag ismeretlen előadók viszonylag megviselt állapotú lemezeit lehetett beszerezni, a menőbb lemezek ára inkább 50-60 EUR (15-20 ezer forint) körül alakult, de az igazán kurrens áru nem volt olcsóbb 100 eurónál. Ez még érthető is lett volna, ha tényleg annyira ritkák lennének ezek a lemezek, de valójában minden harmadik standon volt külön "Japan pressing" doboz.

Tekintettel a komoly felvevő piacra, gyűjtői ritkaságok is megjelentek, bár az árak elég őrültek voltak: hemzsegtek a 80-100 eurós lemezek  (26-33 ezer ft), de a lemezpörgetés közben simán előkerültek olyan tételek is, mint például ez a 220 eurós (72 ezer forintos) Sony Stitt Only the Blues  lemez. Persze első nyomat, monó, M- állapot.  

Ami még érdekes volt, az az ivaros arány. A magyar lemezbörzéken olyan 90 százalék a pasik részvétele. Brüsszelben ez másképp alakult, személyes benyomásaim alapján a vásárlók legalább harmada, de inkább nagyobb része nőnemű volt. Mintha az átlag életkor is fiatalabb lett volna a magyarnál. Persze az is lehet, csak a helyszín központi volta miatt véletlenül betévedt turisták zavarták össze a képet.

Brüsszelben amúgy évente kétszer tartják meg a nagy lemezbörzét, a legközelebbire decemberig kell várni.

Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha csak nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon.