A Pointe-ban Tibor személyisége tükröződik. Nagyon kedves, végtelenül szerény és nagyon jó humorú embert ismertem meg benne, aki tökéletesen mentes a high-endet és a hifit körüllengő sznobériától. Megvan benne az alkotáshoz elengedhetetlen kíváncsiság, a zene tiszta szeretete, és egy nagy adag irónia is, ami nélkül szerintem egyszerűen nem lehet semmit létrehozni. 

-Mondd Igor, hogy a túróba jut az ember eszébe egy lemezjátszót Dosztojevszkíjnek nevezni?

Vannak kérdések, amit az ember rosszkor tesz fel. Ezt például egy nappal a Pointe buli előtt, úgy este tizenegy felé sikerült feltennem a Soulines lemezjátszók tervezőjének és gyártójának.

Igor kezében megállt a kupica, amiben kéjesen párolgott az orvosi célra is alkalmas gyümölcspárlat pálinkaféle. Nem mozdult, csak hallgatott, majd belekezdett egy sok-sok perces válaszba. Hogy este az ágyban lefekvés előtt villant be a név, meg megbeszélte a feleségével is, és hogy legyen egy író is, francia divatcég, istenség meg filmrendező mellett, meg hogy akart valami oroszosat, ami világszerte ismert…

-Szóval nem tudod?

-Hát nem.

A divat néhány évtizedes ciklusokban ismétli magát - úgy tűnik, ez a zenei reprodukcióra is igaz. Negyed százados Csipkerózsika-álom után újra előtérbe kerültek a fekete lemezek és az analóg technika. Most már hetente vannak lemezbörzék Budapesten, sőt, egyre gyakrabban vidéki városokban is; a Vaterán az egekben van egy-egy lemezritkaság ára (Tankcsapda LP-k simán több tízezer forintért cserélnek gazdát), és a pár éve még fillérekért vesztegetett, lesajnált, nyolcvanas évekbeli hifitorony-lemezjátszókra is akkora a kereslet, hogy ha egy kulturáltabb Akai, Hitachi vagy Sanyo megjelenik a Jófogáson, kiéhezett hiénaként csapnak rá a szülők-nagyszülők lemezeit a padláson megtaláló új felhasználók.