Analógia

Szeretjük az LP-ket.

A hét műtárgya 3 - a tű wellness program és eszközei

2018. december 03. 22:40 - Szekeres István

ord_cropped.jpgNem lennék tű egy lemezjátszó hangszedőben! Veszélyes üzem, és nemcsak azért, mert a macska bármikor végigpofozhatja a lemezen, vagy a gazda figyelmetlenségből a gumitányérra engedheti le a lemez helyett… Egy sima lemez lejátszásakor is rengeteg a szmötyi, amit félre kell tolnia maga előtt, miközben mindenféle szöszök indái tekerednek rá. Hogy a kifejezetten szutykos lemezek barázdáinak alján összegyűlt mocsárvilágot ne is említsem.   

Tovább
komment

Nem úgy van az, mint volt rég

2018. november 18. 23:13 - Szekeres István

I. Analóg Audió Nap 2018

 a011.jpg

Alighanem van abban valami a-na-kro-nisz-ti-kus, hogy 2018-ban uszkve 2.500 magyarul beszélő Facebook-felhasználót felizgat, hogy egy mikroszkopikus méretű hifi kereskedő cég nyílt napot rendez. Pláne, hogy az adott mikroszkopikus méretű cég szélsőségesen rétegigényt próbál kielégíteni - miközben a minőségi zenehallgatás már önmagában is kevesek hobbija, ezen belül az analóg lemezjátszók, csöves erősítők klánja még inkább veszélyeztetett faj.

Tovább
komment

Nekünk az év legfontosabb napja lesz

2018. november 14. 20:03 - Szekeres István

I. Analóg Audió Nap és 14 Gyakran Ismételt Kérdés

analog.jpgAz Analóg Audio Nap olyan hifi/high-end bemutató, ahol analóg műsorforrásokról szólal meg a zene. November 17-én, szombaton, a budai Barabás Villa két termében két hifi-rendszer mutatkozik be, mind a kettő elején lemezjátszó.

Tovább
komment

Daciát nyolchengeres motorral?

2018. szeptember 15. 13:29 - Szekeres István

Az Audio-Technica új, VM95-sorozatú hangszedői

vm-1.jpgHa van cég, amelyik tényleg az utolsó cseppig kiélvezi az analóg reneszánszot, az az Audio-Technica. Másfél éve lecserélték a teljes MM palettájukat (ekkor jöttek be a VM 5-ös és 7-es sorozatú hangszedői), aztán fél éve megint új típusokat mutattak be. Úgy tűnt, ezzel ellesznek egy darabig, de nem: pár hét múlva már nálunk is kapható lesz egy maroknyi teljesen új hangszedő.

Tovább
komment

A körtepumpa nagy napja: fotómodellek nyálpermet nélkül

2018. augusztus 31. 21:40 - Szekeres István

Edwards Audio lemezjátszó katalógus fotózás Budapesten

gerg02.jpg

Minden tiszteletem Palvin Barbié: egy pár órás fotózás elképesztő energiát szív ki az emberből. Még akkor is, ha csak szerény inasként vesz részt rajta. Az Edwards Audio lemezjátszóit a gyártó megbízásából Budapesten fotóztuk.

Tovább
komment

Kicsi tekercsecske, kicsi áramocska

2018. augusztus 17. 21:07 - Szekeres István

Mozgó tekercses (MC) hangszedőt mindenkinek?

hangszedo008.jpgAz MC-hangszedők drágák, sőt valójában még annál is drágábbak, mint ami az árcédulájukra van írva. Kell hozzájuk egy plusz erősítő-fokozat. Meg plusz kábel a plusz erősítőhöz, ugye. Ráadásul elég egy kis óvatlanság, és máris mehet a kukába az egész hangszedő, mert a tűjük – otthoni körülmények között - nem cserélhető. Hát most őszintén, kinek hiányzik egy ilyen problémahalmaz? Hm, sokaknak. Mert a hangjuk az tényleg olyan, hogy sokan a fél karjukat adnák érte. Sokan - de nem mindenki.

Tovább
komment

"Belefeledkezünk a hangzásba"

2018. augusztus 14. 20:28 - Szekeres István

Edwards Audio Apprentice belépő kategóriás MM phono fokozat teszt

appmm6.jpgHát ezekkel mi a fenét csináljunk? – masszíroztam a halántékom, amikor a friss szállítmányban érkezett két olcsó Edwards Audio Apprentice (ejtsd: „aprentisz”) phono fokozatot kézbevettem. Az egyik MM hangszedőkhöz való, a másik átkapcsolható MC hangszedőkhöz is. Pointe kereskedőként én ugye méretes kaszniba épített csöves elektronikákhoz voltam szokva, a Pointe Record-nak csak a trafója nagyobb (és kétszer nehezebb), mint ezek az Edwards gyufás skatulyák kompletten….. Üdv a vinil való világban.

Tovább
komment

Egy bizarr kísérlet

2018. augusztus 07. 01:40 - Szekeres István

Űberdrága lemezjátszó űberolcsó hangszedővel

img_5435.JPG

Lemezjátszó dílernek lenni már csak azért is pompás, mert az ember munkaasztalán esetleg mindenféle össze nem illő tárgyak találkozhatnak össze. És egy forró augusztusi délelőttön (amikor minden potenciális ügyfél valami vízparton lógatja, amit lógatnia kell) netalán nincs is más dolga, mint összeilleszteni az összeilleszthetetlent.  Például egy filléres hangszedőt egy drága lemezjátszóval. (Az árak 2022. december 30-án szinkronizálva.)

Tovább
komment

Most éppen a Hifi News & Record Review szeretgette meg a Soulines Kubrick lemezjátszót

2018. július 26. 20:52 - Szekeres István

(...tyű, a HFN/RR azért még mindig a világ egyik legtekintélyesebb szaklapja!)

kubhifinews.jpg

Ezt a blogot úgy tudnánk gyorsan unalmassá tenni, ha a Soulines lemezjátszók minden egyes sikeres tesztjéről beszámolnánk. Nem tesszük. De azért néha muszáj.

Tovább
komment

A hét műtárgya 2 – Satus lemezleszorító

2018. július 22. 22:45 - Szekeres István

Ahogy a Clearaudio és a Michell Engineering lemezjátszókon láthattad

clamp002.jpgA sorozat első részében egy olyan eszközt – egy hatékony lemezkefét – mutattunk be, amit mindenki használ. A második részben egy olyan következik, amire mindenki vágyik.

Tovább
komment

Rocker Zsolti

2018. június 15. 19:57 - Szekeres István

TMP Audio Triton hibrid integrált erősítő

img_0044.JPGA hifi show-k zenei anyaga elég egyforma. Rengeteg jazz, ezen belül kisebb zenekarok, trio, quartet, trio + énekesnő, csak elegánsan, csak lazán. Komolyzene néha, azon belül egy kis könnyű barokk, illetve ha nagy hangsugárzókat demóznak, templomi orgona, meg csimmbummcirkusz komolyzene, 1812 nyitány ágyúlövésekkel és társai. (Oké, vannak bemutatók, amik nem ilyenek, csak kisebbségben.)

Tovább
komment

"Fából faragott királyfi"

2018. június 15. 00:11 - Szekeres István

Soulines Dostoyevsky lemezjátszó teszt az EAR.hu oldalon

dost.jpg

A teszt ugyan jórészt a Soulines csúcsmodell Kubrick ajnározásából áll, azért a harmadával olcsóbb, és kétségtelenül "lemezjátszósabb" kinézetű Dostoyevsky is tetszést arat. Ahogy EAR fogalmaz: "a csúcsmodell azért csúcsmodell, de elkeseredésre semmi ok, a  [Dostoyevsky] közeli rokon."

Tovább
komment

Rengeteg lemezt kellene beszerezned

2018. május 31. 21:19 - Szekeres István

Eme szerkezetet shellbe szerelve nevetsz, de kereseted nem erre kell elverned: Goldring E3 hangszedő saját bemutató (52.990 ft)

e3-1.jpgA nagy hangszedőgyártók üresen hagytak egy nagyobb rést az árlistáikon: ide fészkelte be magát a Goldring új belépő MM-sorozatának legizmosabb darabja, az E3. (A cikket 2022. márciusában az árak tekintetében frissítettük.)

Tovább
komment

Két új Pointe termék haladóknak

2018. május 27. 01:03 - Szekeres István

Pointe Spin Doctor lemezjátszó tápegység és Pointe illesztőtrafó MC hangszedőkhöz

img_5449.JPGAz idén 25 éves magyar Pointe márka kétféle termékéről híres: a csöves erősítőiről illetve a lemezjátszókhoz gyártott kiegészítőiről. A két halmaz metszete a Pointe Record csöves phono erősítő (a képen balra), de most a "cső nélküli lemezjátszó tartozék" kategóriában mutattak be két új terméket.

Tovább
komment

Miiiiicsoda? DIY hangszedő?

2018. május 11. 18:46 - Szekeres István

at95-2.jpgEgy példányban készült erősítőkkel és hangsugárzókkal tele a net, de egyedi hangszedőkkel eddig nem találkoztunk. Most viszont belefutottunk egybe, egy kedves ügyfelünk lemezjátszójában. Először valami méregdrága japán egzotikumnak tűnt. Nos tényleg japán, tényleg egzotikum - de egyáltalán nem méregdrága. Vendégposzt következik.

Tovább
komment

Apa lemezjátszót szerel

2018. április 29. 21:37 - Szekeres István

Szekeres Léda 4.c osztályos tanuló házi feladat fogalmazása arról, mit dolgozik az édesapja

20180429_182225.jpgLéda lányomnak a négy napos ünnepre az volt a házi feladata, hogy kikérdezze apukáját a munkájáról. Azt javasoltam neki, hogy fotózzon végig egy lemezjátszó üzembehelyezést. Holnap érkezik egy kedves vásárló egy Edwards Audio TT2 SE lemezjátszót átvenni Goldring G1006 hangszedővel. Ma össze is raktam a gépet, Léda pedig a karácsonyra kapott telefonjával végig fényképezte a folyamatot. Íme a dolgozata.

Tovább
komment

Repedt tojáshéjak

2018. április 28. 14:36 - Szekeres István

Használt lemezjátszót 50 ezer alatt?

apq.jpgAki olcsón keres lemezjátszót, csak hogy a nagyitól örökölt fekete lemezekbe bele tudjon hallgatni, az nagyon gyorsan a Jófogás és a Vatera legsötétebb bugyraiban, egykori nagynevű hifi-gyártók hifitorony-lemezjátszói között találja magát, amik állapottól – és az eladó tájékozottságától és optimizmusától – függően pár ezer forintos ártól huszon-harminc-negyvenezerig vásárolhatóak meg. A nagy márkák csábítóak, a lemezjátszók a képeken gusztusosak, az árak alacsonyak – hol itt a csapda? (2023. januárjában aktualizált változat.)

Tovább
komment

A tökéletes lemezjátszó beállítás nyomában

2018. április 13. 23:11 - Szekeres István

beall01.jpgAki már állított be lemezjátszót, az bizonyára eltűnődött, hogy mennyire pontos a szemmértéke. Alapesetben ugyanis többféle beállításhoz is szemmértéket használunk (lásd a hangszedő geometria beállítása a nullpontokon), vagy még azt sem (lásd antiskating). Léteznek azonban speciális "kompjúteres" rendszerek, amikkel - legalábbis elvileg - tökkkéletesen be lehet állítani egy lemezjátszót. Lemezjátszó alatt itt most a futómű, a hangkar és a hangszedő rendszerét értem.

Tovább
komment

Békakirály nyugdíjba megy

2018. február 15. 16:04 - Szekeres István

Audio-Technica kereskedelmi újdonságok 2018-ra

at95e_close-up.jpg

Kijött az Audio-Technica új, 2018-as magyarországi árlistája. A legnagyobb meglepetés, hogy a világ egyik leghíresebb hangszedőjét szép lassan nyugdíjba küldik. Három középkategóriás MM-hangszedő jelentősen olcsóbb lett, és őrületes változásokon (nem) mentek át a cég T4P-rendszerű (P-mount) hangszedői.

Tovább
komment

Erre senki nem számított: az Audio-Technica meglepetése a CES-en

2018. január 18. 13:28 - Szekeres István

Audio-Technica AT-LP 7

at7-1.jpg

Ami az autóiparnak a Genfi Autószalon, a szórakoztató-elektronikának a CES, a las vegasi mega kiállítás. Nemcsak a nagy telefongyárak mutatják be itt a legújabb fejlesztéseiket, de gyakran a nagy audio cégek is. Az Audio-Technica tavaly az új MM hangszedő családjait mutatta be, idén pedig egy vadonatúj lemezjátszót.

Tovább
komment

Ha Hertz, legyen Hertz!

2018. január 04. 00:31 - Szekeres István

Egy sztár paraméter tündöklése és bukása

rezo001.jpg

Degrell László 1980-ban (tehát a lemezjátszózás csúcs korszakában) kiadott Lemezjátszók és hanglemezek című könyvében mindössze egyetlen oldalt szentel az egész kérdéskörnek, az utóbbi időben mégis egyre többet beszélnek az analogisták a hangkar és a hangszedő közös, eredő rezonanciafrekvenciájának fontosságáról. Jogos ez? Tényleg ennyire mindent visz, hogy hány Hertzen rezonál egy konkrét hangszedő egy konkrét karba építve?

Tovább
komment

A hét műtárgya 1 - Analogis Super Exstatic lemezkefe

2017. december 13. 22:41 - Szekeres István

dia002.jpgEbben a sorozatban a lemezjátszáshoz kapcsolódó bigyókat fogunk bemutatni. Kezdjük a sort mindjárt egy olyan eszközzel, amit minden nap használunk. Sőt, jó esetben minden lemezoldal lejátszása előtt. Karbonkeféje mindenkinek van. A Super Exstatic is egy karbonkefe - csak egy kicsi több.

Tovább
komment

A Goldring csúcs hangszedőjének tesztje - magyarul

2017. december 13. 20:21 - Szekeres István

Goldring Legacy az Audioworld blogon

goldring_legacy.png"Feledhetővé válnak a technicista megközelítések, a hifi világ közszájon forgó agyalása térhatásról, felbontásról, s még ki tudja mennyi más, a zenehallgatás lényegét nem mindig érintő paraméterről. Ami marad, az pontosan az, ami miatt a mai napig vagyonokért cserél gazdát rengeteg 60-as, 70-es években gyártott eszköz. Mert kell egy olyan zug, ahová boldogan vissza lehet húzódni egy lemezzel, amikor belefáradtunk a modern audiofiliába."

Tovább
komment

Edwards király, angol király

2017. november 23. 17:54 - Szekeres István

img_5058_1.JPGPár hete úgy nézett ki, mi is fogunk Edwards Audio lemezjátszókat árulni, aztán most meg úgy tűnik, Magyarországon csak nálunk lesznek kaphatóak ezek a tuningolt Rega lemezjátszók. Az első négy darab meg is érkezett hozzánk, és nem álltuk meg, hogy neki ne essünk a kicsomagolásnak.

Tovább
komment

Hangleszedő, úszósasszis és csúszásgátló

2017. október 28. 17:47 - Szekeres István

Tesla lemezjátszó PR-kommunikáció a nyolcvanas évekből

tesla.jpg

Fantasztikus kordokumentumot találtunk. A szlovákiai magyar nyelvű napilap, az "A hét" egy 1985-ös számában a csehszlovák Tesla lemezjátszógyár PR-anyagát az akkoriban kapható lemezjátszóikról. Retro lemezjátszók és nyelvújítás egy helyen!

Tovább
komment

A békés lemezbarátok leggyűlöltebb moderátora kirúgta a blogunkat is

2017. augusztus 05. 23:57 - Szekeres István

 

sls15.jpgHárom napja posztoltam egy nyílt levelet a Vinylengine (VE) fórumán, miután más elérhetőséget a website mögött álló emberekhez nem találtam. A levél lényege az volt, hogy a VE lécci szüntesse meg a magyar IP-címről bejelentkező felhasználók bojkottját, mert ez egyrészt tök értelmetlen, hiszen könnyen megkerülhető, másrészt történelmileg is ciki, mert a kollektív bűnösségről szól. Amennyiben persze igaz, hogy a korlátozást eleve azért vezették be, mert valakik magyar IP-címről ellopták az adatbázist, és pénzért árulták.

Tovább
komment

Kiáltvány Magyarország hátrányos megkülönböztetése ellen (Vinylengine)

2017. augusztus 02. 22:30 - Szekeres István

Legyen a Vinylengine Magyarországról is elérhető!

sls01.jpgA világ legnagyobb lemezjátszós adatbázisa és fóruma a www.vinylengine.com.

Pont.

Minden valaha gyártott készülékről mindent tudnak, legyen az lemezjátszó, hangkar vagy hangszedő, ráadásul mindegyiknek saját külön bejáratú fóruma van, sokat látott felhasználókkal a világ majd' minden országából.

A letöltések között minden hasznos dolog megtalálható, egyes készülékek kapcsolási rajzaitól és beállítási adataitól kezdve mindenféle beállítási sablonokig és kalkulátorokig (pl. hangkar-hangszedő rezonancia kalkulátorig). Elképesztően gazdag tudásbázis.

Egyetlen piciny gond van: a webmesterek letiltották Magyarországot.

Tovább
komment

"Egyszerűen nem jön be az LP-hangzás"

2017. július 25. 13:05 - Szekeres István

Egy eladó lemezjátszó és néhány tanulság

sls018.jpgEgy hirdető az AVX-re néhány napos lemezjátszót tett fel. Ahogy írja, még 10 óra sincs a készülékben, de neki „egyszerűen nem jön be az LP-hangzás.” Tegyük hozzá, nem valami gagyi teszkós lemezjátszóról van szó, a készülék listaára 300 ezer forint fölött volt.

Próbáljuk megfejteni, milyen tanácsokat kellett volna kapnia a hirdetőnek, hogy ne érje csalódás az LP-hanggal kapcsolatban.

Tovább
komment

Valószínűleg az egyik legdrágább MM-hangszedő

2017. július 19. 14:26 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

Audio-Technica VM760SLC hangszedő tesztje (Audioworld)

sls016.jpg

"Úgy jön át rajta az öröm, a letargia, a vidámság, a sötét gondolatok a háttérben ("Daddy what else did you leave for me?” - Pink Floyd ), mint kés a napra kitett teavajon, néha szambaaaa !!! néha meg a hulló bombák élesen vizualizált látványa ("did, did you hear the falling bombs?”), hogy szinte szemmel láthatóvá tudja tenni a zenében elénk tárt képeket."

Tovább
komment

Egy igazán elégedett japán Goldring Elektra tesztelő (video)

2017. július 19. 13:49 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

A japán HiViNyws egyszemélyes igazságosztó vállalkozásnak tűnik. Egy picit furcsa a srác angolja (de azért vannak a feliratok), egy picit túllelkesedik, de a szakértelme és a füle kifogástalan. Hangszedőteszt-videó ritkán ennyire szórakoztató. És hát igen, az olcsó hangszedők között a Goldring Elektra a király.

Ha nem szeretne lemaradni a blog új bejegyzéseiről (és egyre több saját tartalom lesz), akkor érdemes lájkolnia a Facebook oldalunkat: https://www.facebook.com/igazianalog/.

 

komment

Örökös bajnok

2017. július 19. 01:00 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

Goldring 1042 teszt (EAR.HU)

sls012.jpgNagyjából minden hifis kategóriában legalább jó jegyet érdemel. És közben szokatlanul érzelmesen, ha kell a fülünkbe röhögve, ha úgy alakul a vállunkon sírva zenél. Nem hagyja, hogy csak úgy bekukucskáljunk az ajtón, hogy milyen is itt a buli, mint egy jó házigazda, behív, lesegíti a kabátunk, hoz nekünk egy jó italt, megmutatja hol a ropi meg a szendvics, bemutat a leghelyesebb csajnak/hapsinak (nem kívánt törlendő), aki miatt egyáltalán eljöttünk. Aztán ha már sínen vagyunk, feltűnés nélkül lelép.

Tovább
komment

Találkozási Pointe

2017. július 19. 00:29 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

Nyílt nap a Púderban (Hangzasvilag.hu)

sls010.jpg
 

Már belépéskor érezhető volt a várakozás izgalma, mit és mennyit fogunk látni, hallani. A bemutató kezdése előtti percekben már a sorbaálláson látszott, hogy a cég a nagy érdeklődés következtében kinőtte a választott helyszínt. Ez az a tényező amit előre tudni nem, csak örömmel konstatálni lehet.

Tovább
komment

Az Audio-Technica LP5 lemezjátszó a "What Hifi?" Best Buy listáján

2017. július 18. 21:44 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

sls007.jpg 

"Az Audio-Technica direkt olyan lemezjátszót tervezett, ami szinte egyáltalán nem is hasonlít a versenytársaira. Az eredmény egy józan kinézetű lemezjátszó, ami jó eséllyel az 500 font (kb 200.000 forint) alatti mezőny új klasszikusa. Jól használható, úgy van megépítve, mint egy tank, a hangja pedig beváltja a vinil lemezek ígéretét. Zseniális "minden-egyben" lemezjátszó, ha valaki most térne át (vagy éppen vissza) az analóg lemezekre. Megkérdőjelezhetetlen Best Buy."

Tovább
komment

A külsős

2017. július 18. 20:42 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

Goldring 2300 teszt (EAR.HU)

 sls006.jpg

Mert én szeretem, ha van súlya, tartása a mélyeknek. Pipa. Legyen húzása, lendülete a zenének. Pipa. Tegyen különbséget a felvételek között, de ne úgy, hogy a lemezek 90%-a kuka, mert szar felvétel, még ha szar is a felvétel. Pipa. Ne legyen háklis, ha itt, ott por kerül a lemezre. Pipa. Vídámítson fel. Pipa. Szóljon jól halkan és hangosan is. Pipa.

Tovább
komment

Az olcsó csöves erősítő legendája

2017. július 18. 20:24 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

Pointe Platinum teszt (Audiolife)

sls005.jpg 

"A Platinum egyből beránt a zenébe, ha olyan lemezt teszel fel, azonnal bólogatsz, beindul a kéz és a láb egyszerre, és hát ez azért elég jó, hogy a műfajok között nem kell válogatni. Emellett őszinte, ami a mostanában divatos, ezért elterjedt udvarias, és udvariasan elkent hangzásvilágban üdítő kivétel."

Tovább
komment

Bemutatkozó csapat

2017. július 18. 18:16 - Szekeres Istvan (VINIL.HU)

Az új Audio-Technica mozgómágneses hangszedők tesztje (Audioworld)

sls003.jpg 

Az Audio-Technica a 2017-es modellévet egy vadonatúj mozgómágneses sorozat piacra dobásával indította. A hét tagot számláló sorozatból öt modell szerepel ezen a mega-összehasonlító teszten. A legolcsóbbat a kúpos tűprofil diszkvalifikálta, a legdrágábbat, a VM760SLC jelűt pedig semmi, csak az, hogy önmagában is annyira érdekes, hogy önálló teszt született róla.

Tovább
komment
süti beállítások módosítása