Vendégposzt következik. László András barátom egyrészt hard core lemezgyűjtő, másrészt gyakorló nyomdász, ötven éve dolgozik olyan nyomdákban, ahol lemezborítókat is nyomnak. Dolgozott az Omega, a Saturnus vagy akár a Kati és a Kerek Perec borítóin is. Át is adom neki a szót.
László András, nyomdász: Ofszet, mázolt műnyomók, színes vászon, és egyéb különleges felületű kreatív papírok, lemezek, doboz kartonok. Ezeket a papírfajtákat használják lemezborítók gyártására, különböző vastagságban A vastagságot a legegyszerűbben grammsúlyban tudjuk kifejezni: egy négyzetméter papír súlya grammban megadva.
180 grammsúlyig papírról beszélünk,180 g - 400 g között kartonról, az ennél nehezebb pedig a lemez. Nem elhanyagolható szempont a hanglemezborító gyártásánál a papír grammsúlyát figyelembe venni, mivel ez határozza meg az alapvető funkcióját és a tartósságát.
Persze nemcsak papírból készültek borítók: az Omega első koncertalbuma speciel alumíniumból készült. Benkő Laci bevallása szerint ezt a megoldást a kényszer szülte, az akkori nyomdai kapacitás hiánya.
Papírból csak a belső tasakokat ajánlatos készíteni, mivel ennek semmi tartása sincs. Ez persze nem okozott gondot régebben a szovjet Melogyijának, nekik bőven megfelelt a gyengébb kivitel is.
A Polish Jazz és egyéb lengyel hanglemezek valamivel erősebb, 250g körüli ofszet kartonnal kerültek a boltokba, de még ezek is elég gyengének bizonyultak. Muszáj erős pvc tokban tartani őket, hogy valami tartásuk legyen.
Blues Breakout, lengyel nyomás. Gyenge, vékony, alacsony grammsúlyú papír. Ott sima, ahol a hanglemez adott tartást.
Más kiadók, és így szerencsénkre a Magyar Hanglemezkiadó Vállalat is 300-400 g súlyú kartonban küldték piacra a kiadványaikat, és ez már elfogadható tartást eredményezett.
Itthon elég nagy szórást figyelhettünk meg a papírfajták alkalmazásánál. Az „Illések és pofonok” című Illés LP borítója puha ofszet papírra készült, míg az Omega "10000 lépés" borítója mázolt műnyomóra. Amúgy általában az egy oldalon mázolt dobozkarton vált használatossá, aminek a simított felére szépen lehetett nyomtatni.
Az igazi minőségi lemezborítók kötészeti lemezeket használnak. Tartásuk, vastagságuk miatt a legalkalmasabbak hanglemezborító anyagnak. Jellemzően az amerikai és a japán hanglemezek vannak ilyen jó minőségű borítóban. A hátrányuk viszont, hogy nem hajlíthatók és közvetlen ofszetnyomással nem lehet rájuk nyomtatni. Így a grafikát papírra nyomtatják, amit aztán felkasíroznak a táblákra, mintegy összefogva azokat. Sajnos könnyen előfordulhat hogy egy idő után a hanglemez éle átvágja a papírt, foszlányosra koptatva. Precízebb gyűjtők nem is tartják a lemezeket az eredeti tokban, hanem mellette egy nylon tasakban.
A lemezborítók másik fontos minőségi eleme a felületvédelem, hiszen ki szereti látni gyűjteményében a „körkopás” jelenségét, ahogy a lemez köríve kirajzolódik a sötét háttérből? A nyomdafesték könnyen kopik. Mivel a borítók a szállítás, raktározás közben egymáshoz érnek, különösen fontos a kopást meggátolni - a borítókat felületvédelemmel látják el.
A legegyszerűbb, legolcsóbb védelem az ofszet lakk. Sajnos ez nem bizonyult tartós védelemnek. A lakk együtt kopik a nyomdafestékkel, illetve ha túl vastagon viszik fel, alig szárad. Vannak olyan negyven éves hanglemezeim, amelyek még mindig ragadnak.
Sonny Rollins, Tökéletes "körkopás", kezeletlen felületű; vékonyabb mázolt papír borító.
Ezeknek a problémáknak a kiküszöbölésére kezdték a védőfóliát alkalmazni, ami egy vékony, átlátszó, kb. 20 mikron vastagságú fólia. Hidegen, ragasztva vagy melegen, laminálva viszik fel a nyomatra. Általában fényes, de alkalmaznak matt felületűt is.
Sajnos eleinte itt is előfordult technikai tökéletlenség, a korai hetvenes évekbeli ECM kiadású német lemezeimről sorban hámlik le a fólia. A japán és amerikai lemezeimnél - talán nem meglepő módon - nincs probléma. A fólia tökéletesen tapad a legrégebbi angol kiadásokon is, büszkén feltüntetve a gyártót. Érdekes, hogy a korai években csak egy oldalt, a tasak elejét látták el védőfóliával, a hátoldalon a szöveges ismertetők csupaszon maradtak.
Black Sabbath, semmilyen felületvédelem, a kopás által rajzolódik ki a borító ragasztásának szerkezete.
Izgalmas téma még a belső tasakok minősége. A régi hazai belső egy rémtörténet: amikor az ember ki akarja húzni a több éve lapuló LP-t a nylonból és az össze van ragadva, vagy az állandó anyag vándorlás miatt, mint a házatlan csiga, nyomot hagy a hanglemezünk felületén. Egyik sem kellemes a lejátszó tűnknek. A sztatikusan feltöltődött, papír alapú, poros tasak sem sokkal különb. Szerencsére a mai antisztatikus anyagok a megnyomott belsőbe bélelve tökéletes védelmet adnak.
A nyomtatás általában ofszet technológiával történik, de itt is vannak kivételek. Nem nagyon jellemző, de például a Palermo Boogie Gang lemezborítója szita nyomással készült. A hiteles fotó és egyéb grafikák megjelenítésére az ofszet a legalkalmasabb.
Különleges grafikai ötletekhez lehet dombornyomást, arany vagy ezüst fólia nyomást alkalmazni, de mivel ezek a technológiák költségesek, a kiadók nem szívesen vállalják be. A lemezkiadások csúcs időszakában az ELP Brain Salad Surgery, vagy a tripla koncertlemez betű kivágásának, úgynevezett "stancolásának" költségét még elbírta a különleges tasakot jóváhagyó kiadó.
A technika fejlődésével tökéletesedtek az eljárások a nyomtatás és a felületkezelés terén, az UV-ra száradó lakkozással például már bármilyen formát ki lehet alakítani. A nyomdai selejtek, amik pár évtizede sűrűn előfordultak (például a színek nem „állnak” egymáson) ma már elképzelhetetlenek.
A régi jugó vagy más licensz lemezeken látni a kézzel bevágott, kimaszkolt részeket, foltokat. Ma a digitális technikával ez sem okoz gondot. A nagy felbontású digitális kamerákkal készült fotókat, a monitorokon megálmodott grafikákat a korszerű, tűpontos nyomtatás meg tudja jeleníteni.
Érdekes, hogy a papírfeldolgozás és a nyomdatechnika fejlődése nyomon követhető a hanglemez borítók megjelenésében, minőségi kivitelezésében.
Collin Walcott, a védőfólia 40 év után felhámlik, szépen le lehet fejteni.
Szabó Gábor, a "tökéletes borító" mind anyagában, tartásában. 1966 óta megőrizte minőségét, ami a kiváló alapanyagoknak köszönhető.
Hendrix, a két karton lemez vékony papírral van összefogva, és ez nem állta ki az idők próbáját.
Savoy Brown, tökéletes példája az angol borítóknak (pld Decca), a front oldalon tökéletesen fóliázva.
Duke Ellington, a tökéletes angol fóliázás, sajnos csak az egyik oldalon (front). Jól látható, hogy a szöveges hátoldal papírja jobban öregszik.
Cuby, jól látható hogy a gyenge minőségű papír az éleken végig ki van törve.
Ha lemezjátszókkal, hangszedőkkel, vagy úgy általában az (analóg) audióval kapcsolatos kérdésed van, tedd fel itt, vagy írj az info@vinil.hu címre. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen posztról sem, lájkolj be minket a Facebookon. Csatlakozz lemezjátszós tematikájú tanácsadós, megbeszélős csoportunkhoz is a Facebookon.
