"Az Audio-Technica direkt olyan lemezjátszót tervezett, ami szinte egyáltalán nem is hasonlít a versenytársaira. Az eredmény egy józan kinézetű lemezjátszó, ami jó eséllyel az 500 font (kb 200.000 forint) alatti mezőny új klasszikusa. Jól használható, úgy van megépítve, mint egy tank, a hangja pedig beváltja a vinil lemezek ígéretét. Zseniális "minden-egyben" lemezjátszó, ha valaki most térne át (vagy éppen vissza) az analóg lemezekre. Megkérdőjelezhetetlen Best Buy."

Mert én szeretem, ha van súlya, tartása a mélyeknek. Pipa. Legyen húzása, lendülete a zenének. Pipa. Tegyen különbséget a felvételek között, de ne úgy, hogy a lemezek 90%-a kuka, mert szar felvétel, még ha szar is a felvétel. Pipa. Ne legyen háklis, ha itt, ott por kerül a lemezre. Pipa. Vídámítson fel. Pipa. Szóljon jól halkan és hangosan is. Pipa.

"A Platinum egyből beránt a zenébe, ha olyan lemezt teszel fel, azonnal bólogatsz, beindul a kéz és a láb egyszerre, és hát ez azért elég jó, hogy a műfajok között nem kell válogatni. Emellett őszinte, ami a mostanában divatos, ezért elterjedt udvarias, és udvariasan elkent hangzásvilágban üdítő kivétel."

"Szerintem minden családba kellene egy lemezjátszó. Jobb hely lenne a világ," mondja Igor a BBC-nek. Az interjúban sok minden szóba kerül, a hajóépítéstől és a punk zenén keresztül odáig, hogy a hanglemezek olyanok, mint a könyvek.

Az Audio-Technica a 2017-es modellévet egy vadonatúj mozgómágneses sorozat piacra dobásával indította. A hét tagot számláló sorozatból öt modell szerepel ezen a mega-összehasonlító teszten. A legolcsóbbat a kúpos tűprofil diszkvalifikálta, a legdrágábbat, a VM760SLC jelűt pedig semmi, csak az, hogy önmagában is annyira érdekes, hogy önálló teszt született róla.

A Pointe-ban Tibor személyisége tükröződik. Nagyon kedves, végtelenül szerény és nagyon jó humorú embert ismertem meg benne, aki tökéletesen mentes a high-endet és a hifit körüllengő sznobériától. Megvan benne az alkotáshoz elengedhetetlen kíváncsiság, a zene tiszta szeretete, és egy nagy adag irónia is, ami nélkül szerintem egyszerűen nem lehet semmit létrehozni. 

-Mondd Igor, hogy a túróba jut az ember eszébe egy lemezjátszót Dosztojevszkíjnek nevezni?

Vannak kérdések, amit az ember rosszkor tesz fel. Ezt például egy nappal a Pointe buli előtt, úgy este tizenegy felé sikerült feltennem a Soulines lemezjátszók tervezőjének és gyártójának.

Igor kezében megállt a kupica, amiben kéjesen párolgott az orvosi célra is alkalmas gyümölcspárlat pálinkaféle. Nem mozdult, csak hallgatott, majd belekezdett egy sok-sok perces válaszba. Hogy este az ágyban lefekvés előtt villant be a név, meg megbeszélte a feleségével is, és hogy legyen egy író is, francia divatcég, istenség meg filmrendező mellett, meg hogy akart valami oroszosat, ami világszerte ismert…

-Szóval nem tudod?

-Hát nem.

A divat néhány évtizedes ciklusokban ismétli magát - úgy tűnik, ez a zenei reprodukcióra is igaz. Negyed százados Csipkerózsika-álom után újra előtérbe kerültek a fekete lemezek és az analóg technika. Most már hetente vannak lemezbörzék Budapesten, sőt, egyre gyakrabban vidéki városokban is; a Vaterán az egekben van egy-egy lemezritkaság ára (Tankcsapda LP-k simán több tízezer forintért cserélnek gazdát), és a pár éve még fillérekért vesztegetett, lesajnált, nyolcvanas évekbeli hifitorony-lemezjátszókra is akkora a kereslet, hogy ha egy kulturáltabb Akai, Hitachi vagy Sanyo megjelenik a Jófogáson, kiéhezett hiénaként csapnak rá a szülők-nagyszülők lemezeit a padláson megtaláló új felhasználók.