A német Hifistatement Soulines Dostoyevsky tesztjének végkövetkeztetése:  "Gyors, száraz, kontrollált, a finomságokra érzékeny megszólalásával a Soulines Dostoyevsky egyből az árkategóriája élére katapultált."

Kiváló a megépítése és sokféle hangszedővel párosítható - ezek a fő gondolatai az ausztrál Liquid Audio tesztjének. Kiemelik még, hogy nem színezi a hangot. Az A-B teszt kivitelezésére mondjuk kíváncsi lennék.

Nagyjából minden hifis kategóriában legalább jó jegyet érdemel. És közben szokatlanul érzelmesen, ha kell a fülünkbe röhögve, ha úgy alakul a vállunkon sírva zenél. Nem hagyja, hogy csak úgy bekukucskáljunk az ajtón, hogy milyen is itt a buli, mint egy jó házigazda, behív, lesegíti a kabátunk, hoz nekünk egy jó italt, megmutatja hol a ropi meg a szendvics, bemutat a leghelyesebb csajnak/hapsinak (nem kívánt törlendő), aki miatt egyáltalán eljöttünk. Aztán ha már sínen vagyunk, feltűnés nélkül lelép.

"Azok az emberek, akiket megragad az analóg technika varázsa, általában megfigyelhetően egészségesebbek, boldogabbak másoknál, jobban élvezik az életet. Legalábbis ez a szerény véleményem."

Már belépéskor érezhető volt a várakozás izgalma, mit és mennyit fogunk látni, hallani. A bemutató kezdése előtti percekben már a sorbaálláson látszott, hogy a cég a nagy érdeklődés következtében kinőtte a választott helyszínt. Ez az a tényező amit előre tudni nem, csak örömmel konstatálni lehet.

Az AT 33 PTG/II hangjában van valami melegség, belsőségesség, csak éppen modern kiadásban. Nagyobb tér, nagyobb színpad, több részlet, modernebb hangzás. Az MM-ekhez képest hozza az MC-s erényeket, a nagyobb nyugit, nagyobb hangtömeget, jobb felbontást.

A Satie egyik legnagyobb erénye a stabilitás. Atombiztos alapon zenél, és olyan ritmusos, mint egy gumicsípőjű táncbajnok, amikor meghallja a salsa első ütemeit. A tonalitása pedig egy kategóriával feljebb lévő gépekét hozza.

"Az Audio-Technica direkt olyan lemezjátszót tervezett, ami szinte egyáltalán nem is hasonlít a versenytársaira. Az eredmény egy józan kinézetű lemezjátszó, ami jó eséllyel az 500 font (kb 200.000 forint) alatti mezőny új klasszikusa. Jól használható, úgy van megépítve, mint egy tank, a hangja pedig beváltja a vinil lemezek ígéretét. Zseniális "minden-egyben" lemezjátszó, ha valaki most térne át (vagy éppen vissza) az analóg lemezekre. Megkérdőjelezhetetlen Best Buy."

Mert én szeretem, ha van súlya, tartása a mélyeknek. Pipa. Legyen húzása, lendülete a zenének. Pipa. Tegyen különbséget a felvételek között, de ne úgy, hogy a lemezek 90%-a kuka, mert szar felvétel, még ha szar is a felvétel. Pipa. Ne legyen háklis, ha itt, ott por kerül a lemezre. Pipa. Vídámítson fel. Pipa. Szóljon jól halkan és hangosan is. Pipa.

"A Platinum egyből beránt a zenébe, ha olyan lemezt teszel fel, azonnal bólogatsz, beindul a kéz és a láb egyszerre, és hát ez azért elég jó, hogy a műfajok között nem kell válogatni. Emellett őszinte, ami a mostanában divatos, ezért elterjedt udvarias, és udvariasan elkent hangzásvilágban üdítő kivétel."

"Szerintem minden családba kellene egy lemezjátszó. Jobb hely lenne a világ," mondja Igor a BBC-nek. Az interjúban sok minden szóba kerül, a hajóépítéstől és a punk zenén keresztül odáig, hogy a hanglemezek olyanok, mint a könyvek.

Az Audio-Technica a 2017-es modellévet egy vadonatúj mozgómágneses sorozat piacra dobásával indította. A hét tagot számláló sorozatból öt modell szerepel ezen a mega-összehasonlító teszten. A legolcsóbbat a kúpos tűprofil diszkvalifikálta, a legdrágábbat, a VM760SLC jelűt pedig semmi, csak az, hogy önmagában is annyira érdekes, hogy önálló teszt született róla.

A Pointe-ban Tibor személyisége tükröződik. Nagyon kedves, végtelenül szerény és nagyon jó humorú embert ismertem meg benne, aki tökéletesen mentes a high-endet és a hifit körüllengő sznobériától. Megvan benne az alkotáshoz elengedhetetlen kíváncsiság, a zene tiszta szeretete, és egy nagy adag irónia is, ami nélkül szerintem egyszerűen nem lehet semmit létrehozni. 

-Mondd Igor, hogy a túróba jut az ember eszébe egy lemezjátszót Dosztojevszkíjnek nevezni?

Vannak kérdések, amit az ember rosszkor tesz fel. Ezt például egy nappal a Pointe buli előtt, úgy este tizenegy felé sikerült feltennem a Soulines lemezjátszók tervezőjének és gyártójának.

Igor kezében megállt a kupica, amiben kéjesen párolgott az orvosi célra is alkalmas gyümölcspárlat pálinkaféle. Nem mozdult, csak hallgatott, majd belekezdett egy sok-sok perces válaszba. Hogy este az ágyban lefekvés előtt villant be a név, meg megbeszélte a feleségével is, és hogy legyen egy író is, francia divatcég, istenség meg filmrendező mellett, meg hogy akart valami oroszosat, ami világszerte ismert…

-Szóval nem tudod?

-Hát nem.

A divat néhány évtizedes ciklusokban ismétli magát - úgy tűnik, ez a zenei reprodukcióra is igaz. Negyed százados Csipkerózsika-álom után újra előtérbe kerültek a fekete lemezek és az analóg technika. Most már hetente vannak lemezbörzék Budapesten, sőt, egyre gyakrabban vidéki városokban is; a Vaterán az egekben van egy-egy lemezritkaság ára (Tankcsapda LP-k simán több tízezer forintért cserélnek gazdát), és a pár éve még fillérekért vesztegetett, lesajnált, nyolcvanas évekbeli hifitorony-lemezjátszókra is akkora a kereslet, hogy ha egy kulturáltabb Akai, Hitachi vagy Sanyo megjelenik a Jófogáson, kiéhezett hiénaként csapnak rá a szülők-nagyszülők lemezeit a padláson megtaláló új felhasználók.